2008. április 1. 09:49

Az államháztartás maastrichti kritériumok szerint számított adóssága a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 66 százaléka volt a tavalyi év végén - közölte ma a Magyar Nemzeti Bank. Mindez 16 736 milliárd forintot tesz ki.

Az államháztartás hiánya 2007-ben folyamatosan csökkent, végül a GDP 5,5 százalékát érte el. Ezel azonos adatot közölt ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal is. A negyedik negyedéves hiány a GDP 8,9 százaléka lett, 616 milliárd forintot tett ki.

A központi kormányzat elsősorban betéteinek felhasználásával, egyéb követeléseinek csökkentése mellett főleg államkötvények kibocsátásával és egyéb kötelezettségek vállalásával fedezte finanszírozási igényét - állapítják meg az MNB szakemberei.

A hosszú lejáratú állampapírok kibocsátása jelentősen nőtt tavaly, a rövid lejáratú értékpapírokban levő hiány viszont kismértékben csökkent. A helyi önkormányzatok kötvénykibocsátása is emelkedett a negyedik negyedévben, ebből fedezték hiányuk jelentős részét.

A társadalombiztosítás bevételi többletet produkált, így visszafizethette a kormánytól felvett hitelek egy részét. A háztartások többsége még mindig készpénzben, betétekben, befektetési jegyekben életbiztosítási és a nyugdíjpénztári követelésekben tartja a pénzét. Nőtt ugyanakkor a hosszú lejáratú devizahitelek állománya, de a hitelfelvétel elmaradt a harmadik negyedéves csúcsértéktől. A forint kisebb mértékű gyengülése következtében a háztartások devizahitel-tartozásainak állománya 37,7 milliárd forinttal növekedett 2007 negyedik negyedévében.

MTI/Menedzsment Fórum 

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.