A júliusban elfogadott, október 1-jén hatályba lépett törvény szerint október 31-ig kellett volna befizetni a különadót minden, ez év január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem 2 millió forint feletti része után.
Az Ab szerint alkotmányellenes, hogy a különadó visszaható hatálya nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmekre vonatkozik, hanem olyanokra is, amelyek törvényi előírás alapján, alanyi jogon járnak.
Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló, július 22-én megszavazott törvény különadóra vonatkozó féltucatnyi paragrafusával kapcsolatban több mint 90 indítvány érkezett az Ab-hez magánszemélyektől, szakszervezetektől, és egy országgyűlési képviselőtől. Az Ab törekedett arra, hogy még az október 31-ei befizetési határidő előtt megszülessen a döntés a különadó alkotmányosságáról.
A testület egyhangúlag hozta meg döntését, amelyhez négy alkotmánybíró - Bihari Mihály, Kiss László, Lenkovics Barnabás és Stumpf István - párhuzamos indokolást csatolt, azaz a határozat rendelkező részével egyetértett, ám a többségi véleménytől részben eltérő érvrendszerrel támasztotta alá. Az Ab különös gondossággal vizsgálta a jó erkölcsbe ütközés fogalmát, a különadó különösen nagy, 98 százalékos mértékét, és visszaható hatályát.
A parlament a különadóról nemcsak törvényt alkotott, de annak kapcsán, a jó erkölcsbe ütköző állami jövedelmek tekintetében a nyáron úgy módosította az alkotmányt, hogy az lehetővé tegye az adott adóévre vonatkozóan - azaz ez év január 1-jéig visszamenőleges hatállyal - a különadót.
Az Alkotmánymódosítás szerint "A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg." Az Ab kedden kihirdetett határozatában többször is hivatkozott erre az alkotmánymódosításra.
Az Ab szerint az Alkotmány módosítása alapján a jó erkölcsbe ütköző állami kifizetések - például bizonyos végkielégítések, vagy több éven át ki nem adott, jelentős mértékű szabadság megváltása - különadóval sújthatók visszaható hatállyal is, de ez csak a törvények szerint járó juttatások feletti kifizetésre vonatkozhat.
"A visszaélések megakadályozását célzó, a társadalom igazságérzetét érvényesítő törvény nem alkotmányellenes önmagában, de meg kell maradnia a módosított Alkotmány keretei között. Nem minősíthető jó erkölcsbe ütközőnek pusztán a mértéke alapján egy törvényben biztosított, ott meghatározott mértékű, alanyi jogon járó jövedelem" - olvasható a határozatban.
Az Ab kiemelte: szükséges, hogy a jogalkotó meghatározza, hogy a jövedelem juttatása milyen esetekben tekinthető jó erkölcsbe ütköző módon juttatottnak.
A testület szerint "csak az érintettek által befolyásolható tényállásoknál merülhet fel az, hogy a jövedelmet +jó erkölcsbe ütköző módon+ juttatták". Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törvényen alapuló juttatás - például szabadságmegváltás - sohasem ütközhet jó erkölcsbe.
Az Ab hangsúlyozta, hogy a jó erkölcsbe ütköző, államtól származó jövedelmek külön mértékű adóztatása az adott adóévben - az az január 1-jére visszamenő hatállyal - az Alkotmány közteherviselésre vonatkozó rendelkezéseinek módosításából eredő lehetőség, amellyel élhet a törvényhozó, de csak a most alkotmányellenessé nyilvánított különadótól eltérő módon. Ugyanakkor nem szükségszerű, hogy erre külön szabályokat alkossanak, hiszen a hatályos rendelkezések - például a munka törvénykönyve, vagy a polgári törvénykönyv - a rendes bíróságok gyakorlata szerint a munkaviszonnyal kapcsolatban lehetővé teszik a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményének érvényesítését, a jó erkölcsbe ütköző szerződések bírósági felülvizsgálatát, és az eredeti állapot helyreállítását.
Az Ab kitért arra is, hogy a törvényhozó a jogállási törvényekben a jogviszony megszűnésével összefüggésben biztosított végkielégítést, a felmentési idő tartamát, a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés kötelezettségét nem változtatta meg. Nem korlátozta sem jogalapját, sem összegszerűségét illetően a végkielégítés mértékét vagy a felmentési időre kifizetendő munkabért, nem rendelkezett a korábbi években esedékessé vált szabadság megváltásának korlátozásáról sem. Így előfordulhat, hogy a különadót olyan bevételekre is alkalmazni kell, amelyek kifizetését ugyanúgy törvény határozza meg, mint ahogy a különadó szabályait. Ebben az esetben a jogállási törvények feltétlen alkalmazást kívánó szabályai és a különadó kötelező előírásai között ellentét feszül.
Az Ab állandó gyakorlatának megfelelően az adó és az illeték mértékét, összegszerűségét csak kivételesen vizsgálja. A közterhek mértéke akkor válik alkotmányellenessé, ha olyan nagyságot ér el, hogy a nyilvánvalóan eltúlzott mérték már aránytalanná és indokolatlanná válik.
A különadó esetében "jelentős mértékű, büntető jellegű adóról van szó", a vizsgált törvényt akkor is alkalmazni kellene, ha a jogviszony megszűnésével kapcsolatos kifizetéssel összefüggésben jogellenesség nem állapítható meg, és olyan alanyi jogon szerzett jövedelemtől fosztaná meg az adóalanyt, amely megilleti.
Az Ab szerint a vizsgált törvénynél nem alkalmazható a "külön mértékre" vonatkozó alkotmányi felhatalmazás, mert azt a törvényalkotó jelen esetben teljes elvonásként értelmezte, vagyis túllépett a felhatalmazáson, és megsértette az Alkotmányt.
MTI
