2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Duplájára emelkedett a Széchenyi Kártya folyószámlahitel maximálisan felvehető kerete, mostantól maximum 50 millió forintig lehet igényelni a kedvező kamatozású, szabadon felhasználható hitelt a korábbi 25 millió forinttal szemben - közölte Krisán László, a programot irányító Kavosz Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Krisán László hangsúlyozta, a Kavosz azért kezdeményezte a kormánynál a hitelkeret összegének megemelését, mert úgy látták, hogy folyamatosan nő azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknek 25 millió forintnál nagyobb folyószámlahitelre van szükségük a folyamatos működés pénzügyi hátterének zavartalan biztosítására.

A Kavosz Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, hogy az 1,5 százalékos alapkamatnak és az állam által nyújtott támogatásoknak köszönhetően a Széchenyi Kártya folyószámlahitel minden eddiginél olcsóbban és egyszerűben érhető majd el, jelenleg a Széchenyi Kártya folyószámlahitel éves nettó kamata 4,5 százalék, az igénylők 3 hét alatt juthatnak hozzá a minimum 500 ezer és maximum 50 millió forint összegű szabadon felhasználható hitelhez. Arra számítanak, hogy a vállalkozások átlagban 30 millió és 35 millió forint közötti hitelt vesznek majd igénybe - tette hozzá.

Az első Széchenyi Kártyát 2002-ben adták át, az induláskor maximálisan igényelhető 1 millió forint folyószámla hitelösszeg a Széchenyi Kártya Program eddigi működése alatt három alkalommal emelkedett, 2003 júliusában 5 millió forintra, 2004 júliusában 10 millió forintra, 2006 májusában 25 millió forintra.  A 13 éve futó Széchenyi Kártya Program különböző konstrukcióiban eddig összesen több mint 290 ezer igénylést regisztráltak, 218 ezer hitelügylet jött létre, a kihelyezett hitelek összege meghaladja a 1455 milliárd forintot, ebből a folyószámlahitel jelentős hányadot képvisel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!