4p

A hétvégi Forma-1-es futam közeledtével megnéztük mi a helyzet a Hungaroring Sport Zrt. pénzügyei táján. A legutóbbi beszámoló alapján, bőven van hova javulnia a cég eredményességének, hiszen 2007 óta veszteségesen működik. Mfor.hu-háttér.

A Magyar Nagydíjat az elmúlt években sikeresnek is lehetett nevezni, hiszen a száguldó cirkusz háza táján általános probléma, hogy évről évre fogyatkozik a versenyre kilátogatók száma. (A legutóbbi Európa Nagydíjra kilátogatók száma 25 százalékkal maradt el az egy évvel korábbihoz képest)

Magyarországon azonban a 2004-es mélypont után, amikor mindössze 164 ezer látogatója volt a Nagydíjnak, sikerült megfordítani a csökkenő trendet. Némi visszaesést mindössze a válság okozott, ám még ekkor is 27 ezerrel többen voltak kíváncsiak a versenyhétvégére, mint a mélypont évében. Az eredmények ennek ellenére nem akarnak pozitívba fordulni.

Növekvő látogatószám, magasabb bevétel

Ugyan a válság miatti krízisen hamar átlendült a Hungaroring Sport Zrt., a jegyeladások növekedése nem járult hozzá az év végi eredmény jelentős javulásához. Pluszos eredményre legutóbb 2007-ben volt példa, akkor ugyanis 6,4 millió forintot tűntethettek fel a beszámoló mérleg szerinti eredmény sorában.

Tavaly a nettó árbevétel 300 millió forinttal 2,6 milliárdra emelkedett. Ebből több mint 1,5 milliárd származott a jegyeladásokból, ami az előző évhez képest 10,58 százalékos emelkedést jelent. Számszerűen ez azt jelenti, hogy „míg 2009. évben 39 519 jegy került értékesítésre, addig 2010. évben 47 422 darab. Az eladott jegyek közül a legtöbb a bérletekből került értékesítésre, melyek ára 300 – 360 euró (mfor.hu szerk.: 80-100 ezer forint) volt ” – derül ki a beszámolóból. A látogatók számát tekintve, míg 2009-ben 190 ezer látogatója volt a száguldó cirkusz hazai állomásának, tavaly 203 ezerre nőtt a számuk.

Nagyobb ütemben növekvő ráfordítások

A szigorú költséggazdálkodás ellenére ezzel párhuzamosan emelkedtek a cég anyag és személyi jellegű költségei is, így a bevételek 10,58 százalékos növekedése mellett az anyagjellegű költségek 13 százalékkal (6,2 milliárdról 7,08 milliárd forintra) nőttek, a személyi jellegű ráfordítások pedig 18 százalékkal (134 millióról 159 millióra) kúsztak magasabbra.

„Az anyag jellegű ráfordítások közül a legnagyobb értéket képviselő tétel évről évre a rendezői jogdíj. A rendezői jogdíj változásának oka az évről-évre történő – szerződésben meghatározott - 10 %-os emelés, illetve az árfolyamváltozás. 2010. évben is a rendezői jogdíj összege forintban került átutalásra, illetve dollárban került továbbutalásra” – magyarázza a beszámoló. Így 2010-ben az előző évhez képest összesen 22 százalékos emelkedés történt a rendezői jogdíjat illetően – 3,9 milliárd után 4,8 milliárd forint a tétel nagysága.

A személyi jellegű költségekben belül az éves bérköltség 54 millió forint volt, miközben az átlagos állományi létszám mindössze 9 fő – egy fővel több mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy egy alkalmazott, havi 500 ezer forintos bruttó fizetést kapott a Zrt.-nél.

„A Részvénytársaság 2010. évben a választott tisztségviselőinek összességében bruttó 4,8 millió forint tiszteletdíjat fizetett, amely az előző időszakhoz képest 2 millió forinttal csökkent” – támasztja alá a dokumentum a szigorú költséggazdálkodást.

A szigor ellenére maradt a veszteség

Ahhoz, hogy az üzemi eredmény a 2009-es 523 milliós mínusz után 6,6 millió pluszba fordult át, annak is köszönhető, hogy 2010-ben is kapott a cég a versenyhétvége megrendezéséhez 4,9 milliárd forint visszafizetési kötelezettség nélküli állami támogatást. 2009-ben ezen a jogcímen 3,87 milliárd forinthoz jutott a Zrt.

A pozitív üzemi eredményt azonban a pénzügyi eredmények 291 millió forintos vesztesége elnyeli, és így a mérleg szerinti eredmény is csak kismértékű javulást mutat. A 2009-ben realizált 458 millió forint veszteség után tavaly még mindig veszteség szerepel az utolsó sorban, 260 millió forintos értékben.

Még várni kell a tartós növekedésre

Az elmúlt évek hullámzó látogatottsági adatait elnézve, nem egyszerű a hazai szervezőcég helyzete sem. Július elején Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató a Népszavának adott interjújában azt mondta, még három év szükséges ahhoz, hogy a Hungaroring Zrt. talpra álljon.

Ugyan az idei futamra sok érdeklődőt vártak, és a jegyár-bevétel 5 százalékos növekedésével számoltak korábban, Robert Kubica sérülése és a versenyből való kimaradása miatt 15-20 ezer lengyel nézővel kevesebb lehet majd a helyszínen. Így a kitűzött céltól elmaradhatnak majd a tényleges adatok, bár Sebastian Vettel idei sikere talán hozhat pár ezer új német rajongót hazánkba – kompenzálva a lengyelek elmaradását.

Székely Sarolta

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!