4p

Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport készen áll, hogy egyeztessen a ciprusi hatóságokkal az általuk kidolgozott kiigazító javaslatról - tudatta az Eurócsoport vezetője csütörtökön, miután telefonos konferenciabeszélgetést folytatott kollégáival.

Közleményében Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter sürgeti a ciprusi hatóságokat, hogy a lehető leghamarabb álljanak elő a javaslattal, amelyet az Európai Bizottságból, a Nemzetközi Valutaalapból és az Európai Központi Bankból álló trojkának is elemeznie kell.

Dijsselbloem kommünikéjében azt is világossá teszi, hogy a megállapodásnak a hétvégén "az Eurócsoport által meghatározott paraméterek" alapján kell létrejönnie, vagyis a mentőcsomag mérete nem változik, Ciprus továbbra is mintegy tízmilliárd euróhoz juthat hozzá, ha az ország finanszírozásához szükséges maradék összeget képes maga előteremteni. Az erről szóló hétvégi megállapodást megelőzően szakértők mintegy 17 milliárd euróra taksálták a Nicosiának szánt mentőcsomag méretét, ám az Eurócsoport úgy ítélte meg, hogy ekkora összeg folyósítása azt jelentené, hogy Ciprus államadóssága a mintegy 750 ezer lakosú szigetország bruttó hazai termékének (GDP) majdnem száz százalékával ugrana meg, ami valószínűleg fenntarthatatlan adósságterhet jelentene az ország számára.

Uniós illetékesek rámutattak, hogy a kedvezményes hitelekből álló mentőcsomag mérete így is meghaladja a ciprusi GDP felét. Egy neve elhallgatását kérő magas rangú uniós illetékes az MTI-nek szintén úgy vélekedett, hogy a korábbi mentőcsomagok tanulsága az volt, hogy bár 2-3 évre biztosították az adott ország finanszírozhatóságát, később kiderült: a csomagok túl nagy adósságtömegeket képeztek. A Ciprusnak szánt javaslat az uniós tisztségviselő szerint ezt hivatott elkerülni, mérsékelni.

A név nélkül nyilatkozó forrás úgy vélekedett, hogy az Eurócsoport "sebtében" hozott döntést a ciprusi mentőcsomagról, holott hónapok óta tudható volt, hogy a földközi-tengeri szigetország segítségre szorul. Aláhúzta, hogy az Európai Bizottság által megfogalmazott javaslatban egyáltalán nem szerepelt olyan kitétel, hogy a 100 ezer euró alatti betétekre bármilyen terhet is kivessenek. Most mégis azzal van tele a sajtó, hogy "Brüsszel" elveszi a ciprusiak pénzét - nyilatkozott az uniós illetékes.

"Az Eurócsoport ismételten hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Európai Unióban a 100 000 eurónál kisebb betétekért teljes mértékben jót kell állni" - szögezi le csütörtök esti közleményében Jeroen Dijsselbloem, aki eddig is azon a véleményen volt, hogy a korábban tervezett, a ciprusi betétekre kivetett egyszeri illeték jogilag nem ásta volna alá a betétgarancia intézményét. A holland politikus közleményét azzal zárja, hogy az eurózóna továbbra is készen áll, hogy segítse a ciprusiak reformtörekvéseit, és szavatolja az eurózóna egészének stabilitását.

Dijsselbloem délelőtt az Európai Parlament (EP) gazdasági bizottságában arról beszélt, hogy a ciprusi betétekre kivetett egyszeri illeték szerinte "elkerülhetetlen", és úgy látja, a hétvégén elfogadott csomagnak nincs alternatívája.

"Az Eurócsoport úgy döntött, adunk időt Ciprusnak, hogy több szempontot is megfontoljanak, és alternatív javaslattal álljanak elő. De bármi is legyen az, pénzügyileg szilárdnak, gazdaságilag fenntarthatónak és politikailag megvalósíthatónak kell lennie" - fogalmazott a holland pénzügyminiszter, aki azt mondta: felelősséget vállal a Ciprus számára kidolgozott mentőcsomagért.

"Az illeték erőteljesen védhető, mert ez közvetlen mód arra, hogy a ciprusi bankszektor betéteit bevonjuk, ami elkerülhetetlen, ha olyan csomagot akarunk létrehozni, amely nem jelent még több terhet és adósságot Ciprus számára, mint a 10 milliárd euró, amiről megállapodtunk" - hangoztatta au Eurócsoport elnöke az EP-ben. A politikus annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy szerinte a Ciprusnak szánt mentőcsomag nem bukott meg.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!