2p

Összesen csaknem százmillió forintnyi adót csaltak el fiktív számlák segítségével azok az építési vállalkozók, akiket kedden jogerősen felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.

Az első- és a másodrendű vádlott tagja és ügyvezetője volt két gazdasági társaságnak is, amelyek építőipari tevékenységgel foglalkoztak. A vádlottak egyik cége más alvállalkozókkal együtt végezte el a szegedi Novotel szálló felújítását. A szerződéses munkák egy részét a vádlottak ügyvezetése alatt álló vállalkozás be nem jelentett alvállalkozókkal teljesítette, így ezekre a munkafolyamatokról valós tartalmú szerződések, átadás-átvételi jegyzőkönyvek és számlák nem álltak rendelkezésükre.

Ezeket a munkákat azonban "le kellett fedni", ezért a be nem jelentett munkások által elvégzett tevékenységről a két férfi - az eljárás során meg nem állapítható személyektől - fiktív számlákat szerzett be. Ezeket nagyobb részben létező, de nem építőipari tevékenységet végző vállalkozások nevével visszaélve, míg kisebb részben egy nem létező cég nevében bocsátották ki. A vádlottak a hamis számlákkal az állami költségvetésnek összesen 70 millió forintot is meghaladó kárt okoztak, emellett megszegték a számviteli törvény rendelkezéseit is.

A negyedrendű vádlott ügyvezetése alatt álló másik cég hasonló módon járt el a hotel felújítása során, be nem jelentett munkásokat foglalkoztatott, hamis számlákat szerzett és állított be a könyvelésébe, így közel nyolcmillió forint kárt okozott, s megszegte a számviteli törvény szabályait is.

A két cég vezetői 52 millió forintnyi elvégzett munkát nem számláztak ki egymásnak, ezzel az állami költségvetésnek további 10,4 millió forint kárt okozva.

A Szegedi Ítélőtábla adócsalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottakat, s ezért őket egy és két év közötti - végrehajtásában felfüggesztett -szabadságvesztésre ítélte. A bíróság az elsőrendű vádlottat 5 millió, a másodrendű vádlottat 6 millió, a negyedrendű vádlottat 800 ezer forint pénzmellékbüntetéssel sújtotta.

A táblabíróság egy részcselekményben az elsőfokú ítéletet megváltoztatva felmentette a negyedrendű vádlottat így esetében az ítélet nem jogerős, míg az első- és másodrendű vádlottak esetében nincs helye fellebbezésnek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!