Az ír politikai elit, az Európai Unió iránti hűsége jeléül úgy döntött: a legjobb nem sokat törődni az európai valósággal. Lehet, hogy a megszorító gazdaságpolitika egy "ember által előidézett katasztrófa" Európában, mégis a jobbközép Fine Gael és az ír Munkáspárt alkotta kormánykoalíció azt a szerepet szánta az országnak, hogy Frankfurt és Berlin kiterjedt katasztrófatagadó kísérletezésének reklámja legyen. Már régóta nyilvánvaló, hogy a kiadáscsökkentéssel és piacorientált reformokkal próbálkozó neoliberális takarékoskodás csak állandósítja a recessziót, és gazdasági depresszióhoz vezet, mégis a hivatalos dublini stratégia a politika felett álló tartományba helyezi a nadrágszíjmeghúzást, úgy tekint rá, mint egy mindenki által meghozandó áldozatra a befektetői "bizalom" érdekében.
A bizalom nehezen elnyerhető valami, amit az is bizonyít, hogy a hitelkamatok Írországban még mindig sokkal magasabbak, mint Olaszországban vagy Spanyolországban, és a kiadáscsökkentés politikája négyévi költségvetési karcsúsítás és szociális ínség után sem tudta megváltoztatni az ír gazdaság alapjait. A kérlelhetetlen fantázia természetesen ellenáll a valóságnak, viszont az, hogy a francia és a görög választók határozottan elutasították a "megszorításfétist", megnyitotta az ellenállás egyfajta demokratikus terét éppen akkor, amikor Írországban - közvetlenül a népszavazás előtt - kialakulófélben van egy népi ellenállási mozgalom. Ettől függetlenül igaz, hogy a "Szavazz a stabilitásra!" nevű mozgalomnak - amely az EU-s paktum elutasítására buzdít - még meg kell birkóznia azzal a nehéz feladattal, hogy a választók meggyőzése céljából meghatározza, mit ért stabilitás alatt.
A legerősebb ellenérv alighanem az a félelem lesz, amelyet a paktum támogatói keltenek majd a szavazópolgárokban, minthogy úgy tüntetik fel: Írország léte kerül veszélybe, ha nemmel szavaznak.
A pénzügyi válságról szóló médiatudósításokban már közhellyé vált, hogy az ír társadalom passzívan elfogadott mindenféle költségvetési kiadáscsökkentést, a politikai elit pedig azt ismételgeti, hogy "mi nem vagyunk Görögország, mi tudunk viselkedni", szemben a görög tüntetők jelmondatával, miszerint "Mi nem vagyunk írek, ellenállunk!". Az írországi ingatlanadó elleni bojkott (az ingatlantulajdonosok mintegy fele nem hajlandó befizetni a kivetett átalányadót) azonban rávilágított arra, hogy a megszorítások politikájának elutasítása már túlnő a civilszervezeteken és a baloldali pártokon. Hogy ez a kollektív elutasítás hogyan hat majd a referendum eredményére, nehéz megjósolni, mindazonáltal a "nincs más lehetőség" mantrája már nehezen állítható helyre - állapította meg a két szerző a The Guardianban.
MTI
