A 2008-as pénzügyi válság kitörése előtt a magyar szabályozói környezet finoman szólva sem teljesített túl jól, legalábbis a régiós országokéval összehasonlítva. Az egyensúlyi szintnél magasabbra kerülő háztartási hitelállomány felfutásában ugyanis a devizahitelek játszották a döntő szerepet, előbb a lakáscélú, majd a szabad felhasználású svájci frank alapú hitelek voltak a slágertermékek.
A válság begyűrűzése után a háztartások aztán alkalmazkodtak a megváltozott gazdasági helyzethez, előbb a fogyasztásuk esett vissza nagyon gyorsan, majd egy lassabb alkalmazkodási folyamaton keresztül a beruházásaik szintje is mérséklődött. Mindez annak érdekében, hogy hiteleiket vissza tudják fizetni, adósságszintjüket pedig csökkentsék.
Igen ám, de hiába törleszt immár ötödik éve folyamatosan a magyar lakosság, a svájci frank árfolyamának elszállása és a kamatszintek emelkedése jelentős mértékben lassítja az adósság leépülését. Magyarországon ugyanis az európai országok többségével ellentétben a jegybanki alapkamat-csökkentések hatására a háztartások teljes kamatterhe a válságot követő 3 évben nem csökkent, hanem nőtt. Hazánk mellett még négy európai országban volt ez a jelenség megfigyelhető, de eltérő okokból. Bulgáriában, Csehországban és Szlovákiában azért nőtt meg a fizetett kamatok aránya, mert a lakosság a válságot követően több hitelt vett fel, mint amennyit visszafizetett. Görögországban pedig nem a fizetett kamat összege nőtt meg, hanem az elszabaduló munkanélküliség miatt visszaeső jövedelem emelte meg a kamatteher rátáját. Nálunk viszont úgy emelkedett meg 2011-re európai összehasonlításban legnagyobb mértékben a kamatteher, hogy a lakosság nettó hiteltörlesztő volt. (2012-re a végtörlesztés hatásaként valamelyest csökkent a kamatteher mértéke a rendelkezésre álló jövedelem arányában.)
Ez pedig azért következhetett be, mert a magyar háztartási hitelezési gyakorlatban nem referenciakamathoz volt kötve a hitelek árazása. Így a hazai bankok a megemelkedett CDS-felárakat, a romló portfólió miatt növekvő értékvesztés-szükségletet, valamint a bankadó bevezetése miatti jövedelemcsökkenést a már meglévő lakossági hitelportfólió kamatainak emelésével próbálták meg kompenzálni. Ez pedig Balás Tamás tanulmánya szerint a hazai bankok erőfölényére utal, mivel utólag is képesek áthárítani veszteségeiket. (mfor.hu szerk: Tegnap az MNB javasolta a kamatfelárak maximalis szintjének törvényi szabályozását.) Ennek következménye pedig jól látható a lenti ábrán.
A lakosság hiába nettó hiteltörlesztő 2009 óta az árfolyam és a kamatok emelkedése miatt az állomány csak 2012-ben esett vissza a válság előtti szintre. És akkor is csak úgy, hogy a végtörlesztés a deviza jelzáloghitel-állományt 24,1 százalékkal csökkentette. Az ábra jobb oldalán pedig azt láthatjuk, hogy mi vagyunk az egyetlen ország, ahol hiába törlesztett vissza több hitelt a lakosság, mint amennyit felvett (tranzakció alapon), a hitelállomány nem csökkent, hanem nőtt.
A jegybank szakemberei szerint a válság kitörésekor a lakosságot egyszerre érte vagyoni-, jövedelmi-, árfolyam- és hitelköltségsokk, ami a korábban elfogadható mértékű eladósodottságot jelentősen a fundamentumok fölé emelte. A számítások szerint volt olyan időpont, amikor 50 százalékkal is magasabb volt az eladósodottság a magyar háztartások jövedelmi, vagyoni szintje, valamint a hitelkamatok által meghatározott optimális mértéknél. A túlzott mértékű adósságszint aztán 2009-től erőteljes alkalmazkodáshoz vezetett, lényegesen lecsökkentve először a hazai fogyasztást, majd a lakossági beruházást. (mfor.hu szerk: lásd az idei kiábrándító építési engedélyi számokat)
Ezek a lépések ugyan csökkentették a háztartások eladósodottsági szintjét, de az még mindig az egyensúlyi érték felett van. Így addig, amíg ez a kiigazítás be nem fejeződik, a növekvő reáljövedelmek ellenére is csak mérsékelt élénkülésre számíthatunk a lakossági fogyasztásban, illetve beruházásokban.(mfor.hu szerk: lásd a kiskereskedelem alakulását)
mfor.hu
