3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Ha a kormány az idén sikerrel jár a költségvetés nyári elfogadásával, akkor ezentúl minden évben így készítik majd a büdzsét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.

A kormányfő szerint a magyar gazdaság jó pályán halad, az emberek jól dolgoztak az elmúlt évben, a magyar gazdaság egy nagy korszak, egy emelkedő pálya elején tart, ami lehetővé tesz egy az embereknek könnyebb, jobb és biztonságosabb életet adó költségvetést.

Megemlítette, hogy már az idén komoly esemény lesz az egyenruhások, a katonák, rendőrök életpályarendszerének megalkotása.

A reggeli rádióinterjúban téma volt a paksi atomerőmű-bővítés és a fűtőanyag-szállítás kérdése is, amelyről Orbán Viktor kifejtette: mind a magyar, mind az orosz fél elfogadta azt a megoldást, amelyet a szintén oroszok által épített finnországi erőmű szerződésének idevonatkozó szakasza tartalmaz, az Euratom ügynökség pedig elvileg jóváhagyta ezt. "Az oroszokkal megállapodtunk" - mondta arra a felvetésre, hogy az oroszok esetleg nem engednének a korábbi megállapodásból.

Az M4-es autópálya projektjének európai bizottsági elutasítása ügyében a miniszterelnök úgy fogalmazott: azzal a ténnyel nem tudnak mit kezdeni, hogy az Európai Unió nem adja oda a pénzt erre a beruházásra. "Nekünk egyetlen lehetőségünk van, amit most majd meg kell fontolnunk, hogy a magyar adófizetők költségvetésbe befizetett forintjaiból kifizetjük-e ezt az összeget, és minden megy tovább. (...) Vagy pedig azt mondjuk, hogy az EU tett olyan megjegyzéseket, amelyeket érdemes megvizsgálni, és ezért újragombolni a mellényt" - mondta, utalva az Európai Bizottság kartellgyanújára.

Azzal kapcsolatban, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a földtörvény tulajdonszerzési korlátozásai miatt, Orbán Viktor közölte: a következő kormányülésen döntenek arról, mely pontokon fogadják el a brüsszeli érvelést.

A Modern Városok nevű programról a miniszterelnök azt mondta: modern vidéki városok nélkül nem lesz sikeres magyar vidék.

Hiányzik egy modern kincstár

A miniszterelnök szerint a brókerügy megmutatta, hogy hiányzik Magyarországon egy olyan modern kincstári rendszer, amely megfelelő kondíciókkal biztosítaná a közpénzek, benne az önkormányzati pénzek "parkoltatását".

A kormányfő helyes döntésnek nevezve, hogy az első brókercég bedőlése után megtették azokat a lépéséket, amelyekkel "az emberek pénzét meg lehetett menteni". Kifejtette: az első brókerügy, a Buda-Cash-ügy után azonnal úgy döntöttek, fel kell számolni azt a kockázatos megoldást, hogy brókercégeknél vannak adófizetői forintok.

Orbán Viktor megerősítette, hogy kapott levelet a Quaestortól - ezt közvetlenül küldték neki -, és ennek tartalma megegyezett azzal a bejelentéssel, amelyet a cég a jegybanknál tett. A kormányfő azzal folytatta, hogy ezután azonnal beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, átküldte neki a levelet, hogy lépjen kapcsolatba a brókercéggel, ha tárgyalni akarnak.

Arra a kérdésre, hogy a kockázatos befektetések kivonásáról szóló döntés már e levél megérkezése előtt megszületett-e, a miniszterelnök megismételte: jóval korábban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!