4p

A magyarok kétharmada szerint elsődlegesen az állam feladata biztosítani azt, hogy öregkorukban tisztességesen megéljenek - derül ki egy csütörtökön bemutatott kutatásból. Többek között ennek köszönhető, hogy a most bemutatott öngondoskodási index százból mindössze 36 pontot ért el.

Június közepén készített ezerfős, bankszámlával rendelkező 18-70 évesek körében felmérést az Ipsos Zrt. a magyar lakosság öngondoskodási szokásairól. A felmérés országos reprezentatív mintán zajlott, az eredmények azonban kiábrándítók, a hazai lakosság öngondoskodási indexe mindössze 36 pontot ért el százból, ami még egy jóindulatú tanárnál sem elég a ketteshez. A tervek szerint az Ipsos és az OTP Bank félévente közlik majd az index alakulását, hogy folyamatosan a közbeszédben legyen a téma.

Szitokszó?

"Az öngondoskodás mellett az egészséggel, családdal, környezetvédelemmel kapcsolatos attitűdöket is figyelembe veszi az index, a felmérés során azt tapasztaltuk, hogy ezek jelentősen összefüggnek a megtakarításokkal: akik a pénzügyeikben előrelátóak, azokra más területeken is ez jellemző" - emelte ki Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese.

Az eredményekben érdekes, hogy az emberek 6 százaléka számára az öngondoskodás egyértelműen negatív fogalom, további 11 százalék szerint pedig inkább negatív, mint pozitív. Kovács Antal szerint ez annak is köszönhető, hogy rengeteg tévhit él a magyar lakosságban, az emberek azt gondolják, hogy kis összegű megtakarításokkal nem lehet eredményt elérni, gazdagnak kell lenni ahhoz, hogy boldogulhassanak.

Emellett a felmérés készítői szerint gyakran az anyagi szűkösség szab gátat, hiszen amit nem tudunk elérni, az negatív attitűdöt vált ki. A szakemberek szerint kisebb szerepe lehet a bankokkal szembeni bizalmatlanságnak.

Rövidtávon gondolkodunk

Pozitív, hogy a megkérdezettek többsége nem veszi félvállról a bevételeit és kiadásait, az emberek 58 százaléka készít tervet a következő hónapra - derül ki a felmérésből. Hosszabb távon azonban egyre kevesebben tervezik meg pénzügyeiket, egy évre előre a válaszadók 26 százaléka, 5-10 évre 8 százaléka, évtizedekre előre pedig mindössze 4 százaléka végez számításokat.

Kovács Antal szerint nem csak a lehetőségeket, hanem a célokat is érdemes felmérni ahhoz, hogy megfelelő megtakarítási formát tudjunk választani. A kutatás ezen a területen is elég siralmas eredményt hozott, a válaszadók 63 százalékának nincs olyan célja, amire hosszabb ideje, hónapok vagy évek óta takarékoskodna.

A pénzügyi öngondoskodási formák közül az emberek a váratlan helyzetekre történő megtakarításokat tartják a legfontosabbnak, ugyanakkor csak a megkérdezettek 28 százalékának van ilyen megtakarítása és további 21 százalék tervezi, hogy ilyen céllal elkezd takarékoskodni. A megtakarítási formák közül az életbiztosítás vezet, az emberek 30 százalékának van valamilyen életbiztosítása, ugyanakkor csak további 6 százalék tervezi ilyen biztosítás megkötését a közeljövőben.

A fentiek mellett továbbra is jelentős súlyt képvisel a megtakarítások között a lekötött bankbetét, mely az emberek 20 százalékának van jelenleg. Ez érzékelhető volt az OTP Bank állományában is: míg 2008 első negyed évében alig több mint 50 százalék volt a 6 hónapnál rövidebb lekötések aránya a banknál, addig 2011 első negyedévében ez az arány megközelítette a 65 százalékot - emeli ki a bank vezérigazgató-helyettese.

Az államtól várjuk a nyugdíjat

A felmérésből az is kiderült, hogy a magyar társadalom többsége még mindig a paternalista szemléletben hisz, azaz a "jóságos államban" bízik. A válaszadók kétharmada szerint elsősorban az állam feladata azt biztosítani, hogy öregkorában tisztességesen megéljen. A kutatás szerint mindössze az emberek 28 százaléka gondolja úgy, hogy saját maga felelős öregkori boldogulásáért.

"A megkérdezettek 87 százaléka úgy véli, hogy nem lesz elegendő állami nyugdíja, de sajnos nagyon alacsony azok aránya, akik tesznek azért, hogy saját megtakarítással egészítsék ki ellátásukat" - emelte ki Kovács Antal. A nyugdíj kapcsán az egyén felelősségét főként a 18-29 éves korosztály teszi az első helyre, de még ebben a csoportban is 57 százalék említi első helyen az államot.

Amikor arról kérdezték az embereket, hogy miért nem tesznek többet öregkori pénzügyi biztonságuk érdekében, akkor az állami felelősségre való hivatkozásnál csak az anyagi szűkösséggel kapcsolatos válaszok voltak gyakoribbak.

A fentiek eredőjeként az OTP Öngondoskodási index értéke 36 ponton áll jelenleg a lehetséges százból. "Az OTP Öngondoskodási index mostani eredménye azt mutatja, hogy kell és van is hova fejlődni a lakosságnak az öngondoskodás terén. Az attitűdök, vélemények megváltoztatásával, edukációs tevékenységgel is sokat lehet tenni azért, hogy erősödjön a lakossági öngondoskodás" - véli Kovács Antal.

Beke Károly
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!