5p

Májusban megugrott az infláció, éves szinten 2,8 százalékkal nőttek az árak, elsősorban az üzemanyagok drágulása miatt. Az év végén már 3 százalék körüli szintre gyorsulhat az infláció. Jövőre pedig már jöhet a 3 százalék feletti korszak.

A 3 százalékos szint közelébe került az infláció. Az éves összevetésben 2,8 százalékos májusi áremelkedés jelentős gyorsulást jelent az áprilisi 2,3 százalékos adathoz képest. Havi összevetésben 0,6 százalékkal nőttek az árak.

„Az inflációs felgyorsulására számítani lehetett az üzemanyagok drágulása miatt. Áprilishoz képest az üzemanyagok ára ugyanis jelentősen, 4,2 százalékkal nőtt. Éves szinten pedig szintén számottevően, 9,5 százalékkal drágultak” - értékelte a friss adatokat Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a szolgáltatásoknál is fokozódik az áremelkedés üteme. Az év első hónapjaiban még 1 százalék körüli volt a szolgáltatások éves inflációja, májusban pedig már 1,7 százaléknál járt, ez pedig jelentős gyorsulás. Ráadásul jön a nyár, amikor részben a turizmus miatt a szintén emelkedhetnek a szolgáltatások árai.



Németh Dávid szerint a lakossági fogyasztás élénkülése, a nettó reálbérek emelkedése, valamint a gyengébb forintárfolyam is felfelé húzhatja az inflációs mutatót a következő hónapokban. Lényeges lesz az infláció szempontjából az is, hogy az üzemanyagok ára hogyan alakul, marad-e a magasabb szinten vagy lesz egy korrekció ezen a téren.

A szakember a mostani kilátások alapján arra számít, hogy decemberben 3 százalék körül lesz az infláció, éves átlagban pedig 2,6 százalékos mutatóra lehet számítani. Jövőre viszont jöhet a 3 százalék feletti infláció korszaka.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a májusi inflációs mutató tavaly február óta először közelítette meg érdemben a jegybank inflációs célértékét. Azt megelőzően legutóbb 2013-ban volt ekkora árszínvonal emelkedés. A maginfláció eközben változatlanul 2,4 százalékos maradt, amiből egyértelmű, hogy a gyorsuló infláció a maginfláción kívüli tételekből fakad, így várhatóan az MNB a mostani megugrást nem tekinti tartósnak, vagyis az ING Banknál nem számítanak a monetáris politikát érintő változásra.
   
Az üzemanyagok drágulása önmagában megmagyarázza a teljes inflációs mutató 0,5 százalékpontos emelkedését. Mindemellett az élelmiszerek, szeszes italok és dohányáruk inflációja némiképp lassult.
   
Az ING szakértőinek várakozása szerint júniusban már a 3 százalékot is meghaladhatja az inflációs mutató, de ez függ attól, hogy miként változik az olaj világpiaci ára, és hogyan alakul a forint árfolyama. Az idei év egészét tekintve átlagosan 2,6 százalékos inflációt prognosztizál az ING, vagyis az év második felében, főleg bázishatások következtében, az infláció ismét jelentősen mérséklődhet.

Felkészülhetünk a 3 százalék feletti inflációra?
Felkészülhetünk a 3 százalék feletti inflációra?

   
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének véleménye szerint a várakozásoknak megfelelően emelkedett a fogyasztói árak növekedési üteme, amit elsősorban az okozott, hogy egy évvel ezelőtt éppen csökkentek, míg most emelkedtek az üzemanyagárak, így az alacsonyabb bázishoz képest magasabb volt az üzemanyagok áremelkedése. Váratlanul gyorsult a szolgáltatási árak növekedése is. A továbbra is gyenge árnyomásra utal, hogy a maginfláció 2,4 százalékon maradt. Az igen dinamikus bérnövekedés továbbra is csupán egyes részterületeken jelenik meg az árakban.
   
A következő hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt gyorsulhat az infláció, így az év közepén néhány hónapig átmenetileg meghaladhatja a 3 százalékos inflációs célt.
   
Az év végére az infláció ismét kissé mérséklődhet, így idén átlagosan 2,7 százalékos inflációra számítanak a Takarékbank szakértői, de a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése, valamint a forint gyengülése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat. Az MNB egyelőre középtávon nem kényszerül a monetáris kondíciók szigorítására. 2019-ben azonban már tartósan elérhető lesz a 3 százalékos inflációs cél - összegezte a szakértő.



Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője összességében úgy gondolja, hogy az infláció májusi gyorsulása nem okozott meglepetést a piacon, a maginflációs mutató továbbra is visszafogott maradt. A szokásosnál nagyobb havi áremelkedés leginkább a szezonális élelmiszerek drágulásával és a járműüzemanyag-árak jelentős drágulásával magyarázható. Az egyéb fontos árkategóriákban azonban továbbra sem látszik érdemi árnyomás.
   
Ami a kilátásokat illeti, elsősorban az alacsony bázisadatok miatt, az éves inflációs mutatók a nyári hónapokban továbbra is relatíve magas szinten maradhatnak, és várhatóan elérik majd a "bűvös" 3 százalékot is. Az őszi hónapoktól kezdve azonban ismét várható egy kisebb inflációlassulás, amennyiben a mostani kisebb olajár-sokk az év második felében nem folytatódik. A jegybank 3 százalékos inflációs célját tartósan a jövő év első negyedévében érheti el az ütem és az Erste várakozásai szerint a bérek emelkedése, a fogyasztás erősödése azt sugallja, hogy később sem tér vissza az alá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!