2p

A következő héten sem fognak üzemanyagot kapni a kisebb kutak a Moltól. Ez immár a harmadik ilyen hét lesz. Ha tényleg nincs üzemanyaghiány, ahogy azt Nagy Márton állítja, akkor ezt csak annak lehet betudni, hogy immár nem csak a kis kutak, de a Mol is hergeli az autósokat.

A Mol ismét az elmúlt két hétben már „megszokott” üzenetet juttatta el számos kisebb kútnak, jelezte pénteken a Független Benzinkutak Szövetsége. Az olajtársaság azt jelezte ugyanis, hogy nem tudja átmenetileg ellátni nagykereskedelmi feladatát. Gyakorlatilag a korábban kiküldött levelüket ismételték meg, csupán a dátum változott.

A Mol lépése nem meglepő abból a szempontból, hogy komoly műszaki problémák vannak a Dunai Finomítóban, így az egység a teljese kapacitásának csupán a 60 százalékán működik. Miközben idén a hatósági árak miatt akkor is akadtak ellátási problémák, amikor rendben üzemelt a százhalombattai finomító.

Nem véletlen egyébként, hogy az mfor.hu-nak nyilatkozva Holoda Attila energetikai szakértő arról beszélt, hogy már csak ideig-óráig tartható a hatósági ár rendszere. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az olajtermékekre vonatkozó embargó életbelépését követően az orosz alapanyagból finomított termékekkel tilos lesz az országok közötti kereskedelem. Így a Mol két EU-s országban működő finomítójából nem tudja majd összehangoltan ellátni a nekik otthont adó országokat sem, hiszen például a pozsonyi finomítóból nem szállíthat Magyarországra benzint, onnan nem elégítheti ki majd az itteni fogyasztók igényeit.

Megszokott látvány lett a kutakon. Fotó: Mfor/Király Béla
Megszokott látvány lett a kutakon. Fotó: Mfor/Király Béla

Aki az elmúlt hetekben tankolni akart az rendre komoly sorokkal szembesült azoknál a kutaknál, ahol egyáltalán volt benzin vagy gázolaj. Ezen folyamatok kapcsán megmosolyogtató volt Nagy Márton minapi megnyilvánulása, aki tagadta az ellátási problémákat, és csupán a kis kutak hergelésének tudta be a folyamatokat. Úgy tűnik, a Független Benzinkutak Szövetsége mellett a Mol is beszállt az autósok hergelésébe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!