3p

Az EU szeretne rengeteg lőszert gyártani és szállítani Ukrajnának, ehhez felpörgetnék a védelmi ipart. Hszi Csin-ping bejelentkezett békeközvetítőnek, de Washington ennek nem tud felhőtlenül örülni. Összefoglaló a háború 392. napjának elején.

  • A Kína által javasolt béketerv alapját képezheti az ukrajnai helyzet megoldásának - jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután kedden a Kremlben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt. "Úgy véljük, hogy a Kína által előterjesztett béketerv számos rendelkezése összhangban van Oroszország megközelítésével, és alapul szolgálhat a békés rendezéshez, amikor a Nyugat és Kijev készen áll majd erre" -mondta az orosz vezető. "Azonban egyelőre nem tapasztaltunk ilyen készséget részükről" - tette hozzá.
  • John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője szerint az Egyesült Államok nem látja Kínát alkalmasnak arra, hogy pártatlan közvetítő legyen Moszkva és Kijev között az ukrajnai háború ügyében. Megjegyezte, hogy Kína továbbra is orosz olajat vásárol annak ellenére is, hogy a Nyugat szankciókkal sújtja Moszkva energiaiparát. Kirby szerint Kína "folyamatosan az orosz propagandát szajkózza".
  • Kijev azt javasolta Kínának, hogy csatlakozzon egy ukrán béketervhez, hogy véget érhessen az országában zajló orosz háború - derül ki a The Guardian tudósításából. Zelenszkij elnök szerint Ukrajna egyelőre még nem kapott választ Pekingtől. 
  • Az Európai Unió célja, hogy a következő 12 hónapon belül 1 millió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát, és biztosítsa ehhez a megfelelő finanszírozást; "ennek érdekében intézkedéseket kell hoznunk az európai védelmi ipar gyártási kapacitásának növelésére" - írta Charles Michel az Európai Tanács elnöke pénteken, az uniós tagállami vezetőknek küldött, a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében. Az elnök azt írta: a tagállamok vezetői első munkaülésükön az ukrajnai helyzettel foglalkoznak, amelyhez Volodomir Zelenszkij ukrán elnök videón keresztül csatlakozik majd. 
  • Kisida Fumio japán miniszterelnök keddi, előre be nem jelentett ukrajnai látogatása során felkereste a Kijev megyei Bucsát, azt a települést, amelyben kijevi vádak szerint orosz katonák számos súlyos atrocitást követtek el a helyi lakosok ellen az Ukrajna elleni támadás kezdetén - írja az MTI. "A világ megdöbbent, amikor egy éve ártatlan civileket gyilkoltak meg Bucsában. Látván ezt a helyet, valóban nagy haragot érzek emiatt az atrocitás miatt" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál a Reuters beszámolója alapján Kisidát. A miniszterelnök koszorút helyezett el Bucsában a helyi templomnál, majd egyperces néma csenddel és meghajlással tisztelgett a halottak emléke előtt.
  • Olaszország támogatni fogja Ukrajnát az orosz támadásokkal szembeni ellenállásban, függetlenül attól, hogy ez a döntés rövid távon milyen hatással lehet az olasz kormány népszerűségi mutatóira - jelentette ki Giorgia Meloni miniszterelnök.
  • Magyarország területére 2023. március 21-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4820 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 3149 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. Az ukrajnai háború elől 2023. március 21-én viszont nem érkeztek Budapestre vonattal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!