2p

Lassan itt a magyarországi síszezon, a pályáinknál pedig ugyanazok a korlátozások várhatók, mint amiket a nyugati szomszédaink alkalmaztak a sajátjaikon.

"Mi az osztrák pályákon alkalmazott követelményeket tekintjük példának. Azt kívánjuk átültetni, finomítani, figyelembe véve a magyar emberek habitusát, a magyar virtust"

- mondta a Magyar Nemzetnek Klausmann Viktor, a Magyar Síakadémia elnöke, amikor a lap a hazai síszezon várható járványügyi korlátozásairól érdeklődött. Klausmann azt is elmondta, hogy naponta tájékozódnak az európai síparadicsomok helyzetéről, az osztrák pályákon alkalmazott feltételekről és az ottani előírásokról. Mint ismert, Ausztriában október közepén megnyitottak a sípályák, és majdnem két hétig engedélyezték is a használatukat.

Klausmann szerint még december 10-e után se lesz késő felkészülni a szezonra, a sízőknek pedig az ismert, három fő követelményt kell majd betartaniuk, a maszkhasználatot, a védőtávolság betartását és a közös étkezésekre vonatkozó korlátozásokat.

Emlékeztetes, hogy Orbán Viktor október végén azt tanácsolta a magyaroknak, hogy idén télre senki ne tervezzen külföldi vakációt, ugyanis a pandémiás helyzet itthon és a környező országokban is súlyosbodik. Akinek akkor már foglalása volt, az azt a miniszterelnöki javaslat ellenére se mondta le - bár természetesen idén a járványhelyzet miatt amúgy is kevesebben fizettek be külföldi síutakra. Azóta aztán több lépcsőben szigorításokat is be kellett vezetni az országban a vírus megfékezése érdekében, ami valószínűleg még inkább elvette a külföldi síparadicsomokba vágyó magyarok kedvét az utazástól.

A magyar sízők így a hazai pályákon vigasztalódhatnak - ez viszont zsúfoltságot, káoszt okozhat. Magyarországról ugyanis mintegy félmillió ember jár rendszeresen külföldre síelni, és ha ők mind úgy döntenek, hogy idén inkább itthon siklanak, az egy olyan hétvégén, amikor jó hóviszonyok vannak, kezelhetetlen tömeget eredményezhet a korlátozott kapacitású hazai pályákon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!