A költségvetési hiányadatok szabályos ciklusokat követnek: 2018, 2022, 2026 olyan évek, amikor az államháztartási hiány kiugróan nagy. Ám mindez nem csak az utóbbi évek mintázata, mert 1998, 2002 és 2006 is lokális csúcs volt az éves deficit-statisztikákban.
A sorból hiányzik 2010, amikor a pénzügyi és gazdasági világválság sajátos hazai lefutása keretében, az IMF-EU támogatási program kemény feltételei miatt nem volt mód választási célú többletkiadásokra. Később, 2014-ben pedig annyira szétzilált ellenzékkel volt dolga az inkumbensnek, hogy nem látta szükségét a költséges voksvásárlásnak, elég volt a „rezsicsökkentés” néven reklámozott hatósági ár meghirdetése.
Ilyen előzmények után indokolt a kérdés: mi lesz a 2026-is választást követően? A korábbi példák benne élnek a magyar politikai közgondolkozásban.
Baloldali pénzosztás...
A nagy deficitet okozó kampányt rendre kényszerű költségvetési stabilizálás időszak követi; az egyetlen jelentős kivétel Medgyessy rövid miniszterelnökségéhez fűződik. Ő a jóléti rendszerváltás jelszóval korteskedett, és nyert is Orbán ellen, majd kormányra jutva, minden óvó szakmai véleményt negligálva a lakossági jövedelemnövelő ígéretek nagy részét be is vezette – ezzel drámaian súlyosbította a magyar állam anyagi helyzetét.
A Medgyessy helyébe lépő Gyurcsánynak még sikerült valahogy elodázni a kormányzati korrekciót a 2006-os választás utánig: majd aztán – durva stílusú zártkörű beszédében – elismerte a tudatos késlekedések és manipulációk tényét.
A baloldali koalíció kellemetlen államháztartási stabilizáló intézkedésekre kényszerült, és egyéb ügyek és körülmények hatására súlyos vereséget szenvedett később.
Fotó: DepositPhotos.com
... és jobboldali pénzosztás
A költségvetési kiigazítást a Fidesz nyelvpolitikusai megszorításnak nevezték, és mindig hozzátették, hogy a megszorítás „a baloldali pártok szokása”. Ehhez képest természetesen nekik is be kellett avatkozniuk stabilizálási céllal a költségvetési politikába. Ennek legutóbbi és eminens példája volt az, ami a megnyert 2022-es választást követte.
2021 őszén hosszú idők óta először csillant fel a kormányváltás esélye, ami aktivizálta a hatalomban levőket: kormánypárti emberek bebetonozása, költségvetési pénzek alapítványba vitele, vállalati hitelnyújtásokkal konjunktúraélénkítés (és a klientúra megtámogatása). Mindez arról árulkodott, hogy számoltak az ellenzék szűk parlamenti többségének az eshetőségével.
A hangulat megfordításához a kormányoldal a régi receptekhez fordult: lett ismét nagy minimálbér-emelés a választási év januárjára időzítve, adócsökkentés (jövedelemadózási ajándék családosoknak, 25 év alattiaknak), kulcs-foglalkozásokban béremelés. Egymást érték az ünnepélyes beruházásátadások, falukoncertek, volt laptoposztogatás.
A Fidesz ezeken túlmenően a háborús helyzet saját javára fordításával sikeresen visszabillentette a választói preferenciákat.
Az állami pénzköltés nyomán a reálkeresetek megugrottak, a lakossági fogyasztás rekordmértékben emelkedett, a hitelfelvételi hajlandóság megnőtt a választások környékén. A belső felhasználás nyomán átmenetileg javult a gazdasági konjunktúra, csakhogy elvezetett az ikerdeficit újbóli megjelenéséhez vezetett.
Osztogatás után megszorítás
Így a 2022 április 3-i választási győzelmet hamar követték a megszorítások. Júliusban törvénymódosítást vittek be, a könnyített adózással való visszaélésekről kapott állítólagos kamarai bejelentésekre hivatkozva, valamint újabb ágazati különadókat vetettek ki.
Az Orbán-kormányok előszeretettel éltek a közvetett adók kivetésével a költségvetési hiány betöméséhez: az adóbeszedés terhe a gazdasági szereplőkre hárul. Az adótartalom a keresleti viszonyoktól függő módon ugyan, de előbb-utóbb beépül a fogyasztói árba.
A korábbi különadókhoz képest 2022-ben a nehezen értelmezhető extranyereség (profit) volt a hivatkozási alap, azt állítva, hogy a keresletnövekedés és áremelkedések közepette egyeseknél indokolatlan profit képződik, ami jogosan elvonható, áremelési következmények nélkül is. Ez persze egyáltalán nem így volt; a magyar gazdaság tartósan inflációs maradt, az áremelkedések elrejtésére pedig újabb ár- valamint árrés-szabályozásokat, „önkéntes” tarifa- és árrögzítés kikényszerítést vetettek be.
Az előző politikai ciklus eseményeit azért kell feleleveníteni, mert 2025/26-ban ismét megjátszotta a költekezést a Fidesz, valamint annak a következményei nagyban meghatározták a rákövetkező évek gazdasági folyamatait, mindmáig.
Az ilyen intervenciók rengeteget rontottak az üzleti hangulaton, a vállalati beruházási tevékenység széles körű felfüggesztéséhez vezettek; mindez belejátszott a 2022 és 2025 között sajátos magyarországi stagnáláshoz.
Mihez kezd majd a Tisza?
A mostani kormányváltást a hazai üzleti körök nagy megkönnyebbüléssel fogadták, és várják a béklyók eltávolítását.
A gazdasági miniszterek parlamenti meghallgatása során megtudhattunk lényeges terveket, de maradt bőven bizonytalanság. Kármán András pénzügyminiszter elmondása szerint az új gazdaságpolitika fókuszába a termelékenység növelését, a jobb képzettséget, a nagyobb hozzáadott értéket előállítani képes kis- és középvállalkozásokat állítják, és ehhez az állam többet költ humántőkére, így oktatásra, képzésre, egészségügyre.
A kormány vissza akarja szerezni az üzleti szereplők bizalmát a szabályozási környezetet kiszámíthatóvá tételével.
Erre is tekintettel a 2027-es költségvetést október végén teszik közzé, amikor már reálisabban láthatók a viszonyok, abban a költségvetésben lesz helye az megígért szja-mérsékléseknek is. Amint a kampányszakaszban ígérték, visszahozzák a katát.
De mi lesz addig? Mit kezdenek a versenytorzító és közgazdaságilag indokolatlan ár-intervenciókkal? Ezekről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter az ő meghallgatásán óvatosan fogalmazott: előbb-utóbb kivezetik azokat.
A szakmai konszenzus azonban a mielőbbi megszüntetés mellett van. A lakossági üzemanyagárak mesterséges féken tartása a világméretű energiaár-emelkedés idején indokolatlan intervenció. Pontosan az ilyen viszonyok közepette fontos a takarékosság, a keresletmérséklés. A populista intézkedések drámai következményeit láthattuk már 2022 és 2023 során, a makrogazdasági viszonyok akkori súlyos megbillenése idején.
Fenntarthatatlan a védett ár
A Tisza a kampány során maga is felszólalt a lakossági üzemanyagárak hatósági visszafogása mellett. Ez a körülmény nyilván nehezíti most a gyors politikai fordulat meghozatalát. Igaz, akkor még nem látszott, hogy az Irán elleni amerikai-izraeli akció vajon ugyanolyan rövid lefutású ügy lesz-e, mint a venezuelai, vagy elnyúló háború – az utóbbi lett, tartós kihatással az energiapiacra, világkonjunktúrára.
Ez pedig kellő ok lenne arra, hogy az a reguláció, ami igen rövid távon fenntartható, de hosszabb időn át már nem, mihamarabb megszűnjék.
Az új miniszter annyiban jogosan kér időt az előző kormány által bevezetett különféle állami beavatkozások kivezetéséhez, hogy a saját apparátusával ki kell dolgoztatnia a liberalizálás menetét, módozatait, amelyek túlmutatnak azon, hogy egyszerűen csak visszaállítanák az előző kormány által improvizált intézkedések előtti viszonyokat.
Mindez érthető és elfogadható, de az idő kevés. Minél később nyúlnak bele a gazdasági folyamatokba, annál nehezebb az átállás, annál nagyobb a zökkenő. A társadalmi támogatás is csökken idővel.
Ami talán a leglényegesebb: a politikai váltás utáni berendezkedés és kormányzati működés-indítás intenzív külső tárgyalási folyamattal esik egybe. 1990-ben az ország akkori roppant törékeny állapotában a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi támogatásának elnyerése és fenntartása volt a kulcs, most pedig versenyfutás zajlik az EU-s pénzekért, az alapok legalább részleges elnyeréséhez szükséges feltételek teljesítéséért.
Ez a feladat is külső kényszer, de nagyon is megéri a beletett munka. És talán a társadalom is jobban megérti most a népszerűtlen intézkedések mögötti logikát, mint az előző rendszerváltozás idén.
A Benchmark rovat cikkeit itt olvashatják.
