2p

A fővárosban az albérletárak júliusban már meghaladták a 182 ezer forintot, az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal emelkedtek - közölte adatai alapján a Rentingo.com.

A közösségi albérletkereső platform szerint júliusban az energia-veszélyhelyzet kihirdetése után kezdett látványosan nyílni az árolló a kínálati és a keresleti bérleti díjak között: a fővárosi bérbeadók áremelésével egyidejűleg a felsőoktatásba kerülő tanulók lakáskeresése felpörgette a keresletet a budapesti albérletpiacon, de ennek ellenére a keresleti árak nem tartottak lépést a kínálati árakkal. A bérlők átlagosan 166 ezer forintért kerestek júliusban fővárosi albérletet, ami a júniusi átlagártól 0,3 százalékkal elmaradt.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos

Ugyanakkor jelezték, a külföldi diákok augusztusban és szeptemberben erősíteni fogják a keresleti oldalt, ezzel még emelhetnek a bérlők által átlagosan fizetendő díjon, de középtávon az árolló szélesebbre nyílását várják a Rentingo.com szakértői.

Arra is kitértek, hogy a rezsiárak növekedésének további, rövid távon is érzékelhető hozadéka, hogy a júniusban mért 2 százalékról, júliusban 6 százalékra ugrott azoknak a lakástulajdonosoknak az aránya, akik bérbeadáskor 3 havi kauciót kértek a bérlőktől, ezzel próbálva kivédeni az emelkedő rezsiből adódó kockázatokat.  A Rentingo.com szerint azonban kérdéses, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a bérlők terhei eleve jelentősen nőnek, mennyire teszi próbára az albérletpiac tűrőképességét a 3 havi kauciós elvárás. 

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!