TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Ebből tavaly több mint 2,7 milliárd eurót kasszírozott, miközben egy évvel korábban még 48 millió eurót bukott ezeken.

Ez a fordulat járult hozzá ahhoz, hogy az NBB – a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatás szerint – 2019-ben 1,1 százalékkal magasabb, közel 5,7 milliárd eurós nyereséget tudott elérni a 2018-asnál, igaz, csak hajszálnyival, 1,1 százalékkal. Működéséből a bank 4,6 százalékkal több, csaknem 28,6 milliárd eurós bevételre tett szert a múlt évben a tavalyelőttihez viszonyítva.

Nyikolaj Koszov, a Nemzetközi Beruházási Bank elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter aláírja a bank székhelyének Budapestre helyezéséről szóló megállapodást. Fotó: MTI Nyikolaj Koszov, a Nemzetközi Beruházási Bank elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter aláírja a bank székhelyének Budapestre helyezéséről szóló megállapodást. Fotó: MTI

Az ingatlanértékesítési és működési bevételek kompenzálták, hogy a bank nettó kamat- és díjbevételei egyaránt alacsonyabbak lettek: az előbbiek 6, míg az utóbbiak 5 százalékkal, amelynek következtében 22,2 milliárdot, illetve 1,3 milliárdot tettek ki. A befektetési céllal vásárolt ingatlanjai bérbeadásából pedig 14 százalékkal kevesebb, 3,4 milliárd euró folyt be 2019-ben, mint 2018-ban.

A székhelyét tavaly nyáron Budapestre áttett pénzintézet mérlegfőösszege egy év alatt 14 százalékkal gyarapodott, s 2019 végén elérte az 1359 milliárd eurót. A növekedés alapvetően az NBB megugrott kihelyezéseinek köszönhető, hitelállománya 2018-ról 2019-re több mint 27 százalékkal, 734,5 milliárdra emelkedett.

A banknak 9 részvényese van, Magyarország mellett Oroszország, Bulgária, Csehország, Románia, Szlovákia, valamint Kuba, Mongólia és Vietnam. A közép- és kelet-európai térségre fókuszáló NBB-ben Oroszország volt a legnagyobb, 44,176 százalékos tulajdonos, Magyarország részesedése 14,7 százalék volt 2019 végén.

A Nemzetközi Beruházási Bank eddigi tevékenységéről a Piac & Profit 2020. február 19-én megjelenő száma részletesen foglalkozik.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.