Ha Jevgenyij Prigozsin tartja magát néhány napja mondott szavaihoz, akkor a Wagner zsoldoshadsereg már tegnap, azaz május 25-én elkezdenek kivonulni az általuk elfoglaltnak kikiáltott Bahmutból, hogy a város további védelmét a reguláris orosz haderőre bízzák. Persze egyszer már május 10-ére is beígérte Prigozsin, hogy egységei otthagyják Bahmutot, aztán ehhez képest egy utolsó nagy hurrával többé-kevésbé kiszorították a még a városban harcoló ukrán erőket, hogy bejelenthessék: Bahmutot „felszabadították”. Az utolsó információk szerint egyébként a Wagner valóban elkezdte átadni egyelőre Bahmut külvárosait az orosz reguláris erőknek, erről szokás szerint maga Prigozsin számolt be egy videóban, de nyugati források is megerősítették a kivonulás megkezdését.
Az aktuális hírek mellett legalább olyan érdekes azonban az, hogy feltehetően a fenti sorok olvasói közül senkiben nem merültek fel azok a kérdések, hogy mi fene az a Wagner, illetve hogy mégis ki a fene az a Prigozsin. Mind a zsoldoshadsereg, mind vezetője (tulajdonosa?, parancsnoka? – de erről majd később) a hírek állandó szereplői lettek az elmúlt hónapokban, nevük pedig közismertté vált. Prigozsin ráadásul a bahmuti csata utolsó szakaszában szinte naponta jelentkezett újabb, nagy port felvert üzenetekkel, amelyekben egyre keményebben támadta az orosz hadvezetést, sőt nagyon úgy tűnhetett, hogy már személyesen Vlagyimir Putyin elnököt is a szájára merészelte venni. Egyesek odáig mentek, hogy a Wagner-vezért akár Putyin riválisaként, lehetséges utódai között is emlegették – mások pedig arra jutottak, hogy valószínűleg ő lesz a következő orosz oligarcha, aki váratlanul, ereje teljében, rövid, méltóságteljesen viselt zuhanás után elhalálozik.
De melyik lehetőségnek van nagyobb valószínűsége? És hogyan lett a Wagner világszerte ismert? Mire játszik Prigozsin? Ezekre a kérdésekre is megpróbálunk válaszolni.
Természetesen a Wagner, a dolog természetéből adódóan sem éppen a transzparenciájáról híres szervezet, Prigozsin, illetve a történet más szereplőinek a fejébe sem lehet belelátni, tehát a következőkben minden külön értesítés nélkül is feltételezésekről, következtetésekről lesz szó, amelyek az ismert tényeken alapulnak, ám nem tekinthetők tényeknek.
Törvényszerű illegalitás
A Wagner magánhadsereg „hivatalos” története 2014-ben kezdődött, ekkor tűntek fel először a Wagner-zsoldosok a Krím orosz annexiója idején, illetve az orosz szeparatisták oldalán, ahol az előkerült bizonyítékok szerint szorosan együttműködtek a harcokban elvileg nem szerepet vállaló orosz haderővel is. A Wagnert állítólag egy bizonyos Dmitrij Utkin, az orosz katonai hírszerzés, a GRU leszerelt tisztje alapította, akit nem kell vádolni szélsőjobboldali politikai nézetekkel és kapcsolatokkal, mivel a fényképein látszik, hogy egy SS-jelzés az egyik tetoválása. A szintén árulkodó (Hitler kedvenc zeneszerzőjét felidéző) „Wagner” az ő hívójele volt.
Nem tudjuk, a Putyinnal már annak politikai pályájának hajnalán, Szentpéterváron megismerkedő, zavaros múltú Prigozsin pontosan milyen szerepet játszott a Wagner alapításában, mindenesetre 2022-ben nyilvánosan kijelentette:
„Személyesen tisztogattam meg a régi fegyvereket, raktam rendbe a golyóálló mellényeket, és találtam specialistákat, akik segíteni tudtak nekem ebben. E pillanattól, 2014. május 1-jétől megszületett egy hazafiakból álló csapat, amelyet később Wagner zászlóaljnak neveztek el.”
Itt érdemes megállni egy pillanatra. Mind a Wagner történetéhez, mind a putyini rezsim abszurditásához fontos adalék ugyanis, hogy Oroszországban a törvény tiltja magánhadseregek, azaz a pontosabb angol kifejezéssel Private Military Companyk (PMC-k) létrehozását és működtetését. Ennek jó oka van, ugyanis az 1990-es években az egykori szovjet haderő szétesésével, illetve a közbiztonság rohamos romlásával gombamódra szaporodtak az ilyen vállalkozások, veszélyeztetve az állami fegyveres erők „erőszakmonopóliumát”.
Csakhogy – mint látjuk – PMC-k bizony vannak Oroszországban. A Wagner mellett is legalább több tucat kisebb ilyenről lehet tudni, és nem a törvény által üldözve, hanem a Wagner esetében éppenséggel a hivatásos hadsereg mellett teljesen nyíltan harcolva a fronton. Persze hivatalosan egyik sem magán- vagy zsoldoshadsereg, a Wagner papíron menedzsment tanácsadó cég, de feltehetően a hatóságoknak is feltűnt, hogy kevés tanácsadócégnek vannak harci repülői, tankjai, önjáró lövegei és több ezer állig felfegyverzett harcosa.
Nyilvánvaló, hogy Prigozsin nem működtedhette volna évekig a Wagnert még az ukrán háború előtt sem Vlagyimir Putyin tudta és beleegyezése nélkül. Az is egyértelmű, hogy Prigozsint magát is Putyin „építette fel”, vagyonának jelentős részét iskolai étkeztetésre vonatkozó megbízásokból, illetve a hadseregnek szállított élelmiszerekből szerezte. Az sem véletlen, hogy a Wagner mellett az orosz külföldi beavatkozások egy másik fontos eszköze, a „trollfarmként” is emlegetett, többek közt a Trump győzelmével végződött amerikai elnökválasztás befolyásolásában is fontos szerepet játszott Internet Research Agencyt is Prigozsin építette fel.
Putyinnak jól jött, hogy sok más, részben még az ő ideje előtt felemelkedett, az orosz elitben jó kapcsolatokkal rendelkező oligarchával szemben Prigozsin hűségében és szolgálatkészségében mindig bízhatott. Ha pedig mégis kétségei támadtak volna, a Wagner illegális működése mindig ott lebegett Prigozsin feje felett, ugyanis erre hivatkozva bármikor le lehetett volna tartóztatni és sokéves börtönbüntetésre ítélni – és most is ez a helyzet.
Letagadható befolyás
De egyáltalán miért engedte és engedi Putyin, hogy PMC-k működjenek Oroszországban? Nos, a Wagner – és kevésbé ismert, kisebb társai – nagyon hatékony eszközök az orosz állam kezében is. Az orosz elnök az ukrán háború kitörése óta többször kifejtette, hogy ellentétben az Egyesült Államokkal, Oroszország nem „imperialista” hatalom, nem avatkozik más országok belügyeibe, és így tovább. Azonban természetesen Oroszország nagyon is szereti az érdekeit képviselni távol a határaitól, és erre felhasználta például az energiahordozók, valamint a fegyverek exportját, politikusok vagy pártok pénzelését, esetleg lefizetését, a titkosszolgálatokat, vagy éppen a dezinformációt, a közösségi média befolyásolását is.
Van azonban, amikor ennél is közvetlenebb beavatkozásra volt szükség azon az oldalon, amelynek sikerét Moszkva üdvözítőbbnek látta. Ilyenkor léptek a színre az orosz magánhadseregek. Hasonló vállalkozások egyébként Nyugaton is működnek, például Irakban és Afganisztánban is nagyon jól fizető szerződések keretében vettek át logisztikai, kiképzési, tanácsadási és védelmi feladatokat a hivatásos haderőktől. A nagy különbség a Wagnerhez képest az, hogy ezek a PMC-k közvetlen harci cselekményekben nem vállalnak szerepet, míg az orosz magánhadseregeknél ez már Ukrajna előtt is előfordult.
Ha megnézzük az alábbi térképen, hol vállaltak szerepet az orosz PMC-k, látható hogy szinte az összes afrikai válságövezetben, de a Közel-Keleten is feltűntek. Megjelenésük általában egybeesett az orosz állam azon kísérleteivel, hogy befolyást szerezzen egy adott országban, azonban mivel nem orosz zászló alatt érkező orosz tanácsadók/egységek/fegyverek érkeztek, ezért Moszkva letagadhatta, hogy bármi köze lenne e műveletekhez, hiszen csak egy magáncég magánakciójáról volt szó. Ez akkor is jól jött, amikor az orosz zsoldosok rémes atrocitásokban vállaltak szerepet, és akkor is, ha veszteségeket szenvedtek, hiszen így sem a kudarcokat, sem a bűntetteket, sem a halottakat nem kellett a „nevére vennie” az orosz államnak.
Ez nem jelenti persze azt, hogy a Wagner közben ne képviselte volna saját, illetve Prigozsin érdekeit is. Leginkább jellemző módja bevetésüknek az, hogy szolgáltatásaikért cserébe értékes nyersanyagkoncessziókat szereznek a céghez kötődő vállalkozásoknak, amelyek aztán hatalmas pénzeket keresnek. Az is bevett módszer volt, hogy a Wagner vállalta mondjuk egy olajkitermelőhely vagy egy aranybánya elfoglalását és védelmét mondjuk a szír vagy dél-szudáni lázadóktól, majd ennek fejében százalékot kapott annak bevételeiből. (A Szudánban nemrég kitört polgárháború hátteréről, és az ott meghúzódó orosz szálakról laptársunk, a Privátbankár oldalán jelent meg hosszabb írás.)
Az, hogy az így befolyt pénzek végül pontosan hol kötöttek ki, azt pontosan nem lehet tudni, Prigozsin mindenesetre dúsgazdag lett belőlük, de nyilvánvalóan jutott belőle máshova, „megfelelő” embereknek is. Már csak azért is, mert a Wagner nem működhetett volna az orosz haderő támogatása nélkül, ugyanis zsoldosaik már az ukrán háború előtt sem csak kézifegyverekkel, hanem komoly nehézfegyverekkel, sőt repülőgépekkel is rendelkeztek, ezek pedig még Oroszországban sem teremnek minden bokorban.
A Wagner tehát harcolt többek közt a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudánban, Líbiában és Szíriában is, de azt azért érdemes feljegyezni, hogy segítsége általában nem hozott döntő győzelmet annak a félnek, amely mellett feltűntek a Wagner-katonák. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Wagner sokszor inkább a polgárháborús, zűrzavaros viszonyok fenntartásában volt érdekelt, amelyek közepette jól pöröghetett az üzlet. Észak-Mozambikban az a csúfság is megesett a Wagner szuperkatonának beállított harcosaival, hogy olyannyira nem sikerült eredményeket hozniuk a lázadók elleni harcban, hogy a kormány végül felmondta a szerződésüket és kiebrudalta őket az országból.
Azt sem szabad elhallgatni, hogy a Wagner nyomában rendszeresen borzalmas erőszak járt, nemcsak az „ellenséggel”, de a helyi lakossággal szemben is. Több afrikai országban, de Szíriában is a legbrutálisabb módszereket vetették be a zsoldosok a helyiek „megrendszabályozásának” érdekében.
Börtönből a frontra
Prigozsin magánhadserege tehát 2014-től kezdve az orosz befolyás egyik fontos eszköze lett külföldön, de mindezeket a feladatokat egy relatíve kis, nagyjából 1000-5000 fős erővel hajtotta végre. Az Ukrajna elleni nyílt orosz támadással aztán minden megváltozott. A Wagner már 2022 márciusában feltűnt a fronton, de kezdetben csak nagyjából ezer, feltehetően részben más „frontokról” átvezényelt harcosuk „segített be” a hadműveletekbe.
Az igazi nagy hírnevet azonban a bahmuti ostrom hozta meg a Wagner számára. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen tárgyalások mehettek a háttérben, de Prigozsin nagyjából azt az üzletet ajánlhatta az orosz vezetésnek, hogy ha hagyják őt emberanyagot szerezni és ellátják fegyverekkel és lőszerrel, akkor ő eredményeket fog szállítani, még ha hatalmas véráldozatok árán is. A Wagner előbb csak szokásos toborzókampányát futtatta fel, aztán engedélyt kapott arra is, hogy az orosz börtönökben raboskodóknak ígérjen félévi szolgálat fejében szabadságot.
Ha igazak a becslések, a zsoldoshaderő létszáma akár az 50 ezret is elérhette a kampány csúcsán. És eredmények végül is lettek. A Wagner taktikája nagyjából úgy nézett ki, hogy az előreküldött, parancsmegtagadás, visszavonulás és megadás esetére kivégzéssel fenyegetett börtöntöltelékek felfedték az ukrán állásokat illetve lefogyasztották azok lőszerkészleteit, majd jelentős tüzérségi előkészítés után a Wagner valóban jól képzett és jól felszerelt rohamcsapatai igyekeztek ezeket bevenni. (A bahmuti csata korábbi szakaszának részletes elemzése szintén a Privátbankáron jelent meg.) Az első látványos sikert Szoledár bevétele jelentette, majd a bahmuti utcai harcok következtek, és végül néhány napja Prigozsin végre bejelenthette a város elfoglalását is. (Ezzel azonban nincs vége a bahmuti ütközetnek, és nagyon úgy néz ki, hogy az oroszok halálos csapdába manőverezték magukat.)
Kérdés persze, milyen áron, hiszen a becslések szerint a Wagner soraiból akár 20 ezren is eleshettek az elmúlt hónapok harcaiban.
Az orosz védelmi minisztérium és a Wagner között a viszony már korábban sem volt felhőtlen: Szíriában például Prigozsin azzal vádolta az orosz hadvezetést, hogy saját érdemeként adja el Palmüra visszafoglalását, és a minisztériumban „minden titkárnő kapott kitüntetést” ezért, miközben az ő harcosai nem. Szintén Szíriában történt, hogy miután a Wagner egy akcióját letagadta az orosz hadvezetés az amerikaiak felé, azok légitámadást mértek egy Wagner-harcosokat is tartalmazó szír egységre, komoly veszteségeket okozva.
Ezek a súrlódások azonban új szintre léptek az elmúlt hónapokban. Prigozsin egyre durvuló hangnemű videóüzenetekben kérte számon a védelmi minisztériumon, hogy egységei nem kapnak elég lőszert, majd már személyesen Szergej Sojgu minisztert és Valerij Geraszimov vezérkari főnököt küldte el melegebb éghajlatra, a reguláris orosz alakulatokat pedig az állásaik gyáva feladásával, és ezzel a Wagner szárnyainak veszélyeztetésével is vádolta. Cserébe a Wagner előbb a börtönökben toborzás lehetőségét vesztette el, majd sima toborzó hirdetéseit sem engedték tovább megjelenni, a lőszerutánpótlását pedig valóban megvágták (még ha egyes vélemények szerint ez csupán csak annyit jelentett, hogy a korábbi privilegizált helyzetükhöz képest a reguláris erőknek járó mennyiségeket kapták meg).
Közben Prigozsin olyan húzásokat is megengedett magának, hogy dicsérte az ukránok harci képességeit, pontos számokat tett közzé az általa kapott lőszerkészletekről, kijelentette hogy Ukrajnában „nem találtak nácikat”, valamint cáfolta az orosz propagandagépezet egyes állításait is. Miközben ugye orosz átlagembereket azért is leültetnek, ha háborúnak merik nevezni a háborút, vagy általános kételyeket fogalmaznak meg az orosz hadműveletek célja és irányítása kapcsán.
Prigozsin sokáig látványosan tartózkodott attól, hogy személyesen Putyint is bírálja, azonban pár hete egy videójában már egy otthon boldog tudatlanságban lébecoló „nagypapáról” beszélt, aki azt hiszi, minden rendben megy a fronton, pedig dehogy.
„Mit tegyen ezután az ország? Ha kiderül, hogy igaza van, Isten áldjon meg mindenkit. De mit tegyen az ország, mit tegyenek a gyerekeink, az unokáink, a jövő Oroszországa, és hogyan nyerjük meg a háborút, ha hirtelen kiderül, csak feltételezem, hogy ez a nagypapa egy komplett seggfej?”
– mondta, és a nagypapát nehéz volt mással, mint az elnökkel azonosítani, bár ezt később Prigozsin tagadta.
The gloves are off!!!
— Natalka (@NatalkaKyiv) May 9, 2023
Prigozhin refers to Putin as a ‘happy grandpa’ and ventures a guess that there's a possibility this ‘happy grandpa’ might be a ‘complete a*shole’,#Russia #Putin #Wagner #Prigozhin #RussiaUkraineWar #RussianArmy pic.twitter.com/KRPMl0jrPu
Legújabb, május 24-én közzétett agymenésében pedig olyasmiket mondott, hogy az 1917-eshez hasonló forradalom jöhet Oroszországban, Bahmutot (ahonnan a Wagner ugye kivonulni készül) bekeríthetik az ukránok (ez valóban komoly veszély az oroszok számára), kemény szavakkal ostorozta a hadjárat vezetőit, az orosz elitet, amelynek tagjai nem veszik komolyan a háborút, gyerekeik pedig „a napon rázzák a seggüket”, valamint statárium bevezetését szorgalmazta. Mellesleg elárulta, hogy valóban 20 ezer Wagner-katona esett el a Bahmutért folytaott harcokban – ez önmagában bő háromszorosa annak, amit Moszkva az egész háborúra vonatkozóan hivatalosan bevallott. Ugyan a végén hozzátette, „a hazámat és Putyint szolgálom”, de ez már nem sokat szépített az összképen. (Az interjú legteljesebb magyar fordítása itt olvasható, tanulságos olvasmány.)
Putin's cook Prigozhin is not abandoning his efforts to stay trendy, participating in a 1h 17m interview published today. As usual, he goes over a huge number of topics, mostly saying truths that resonate with people. He called to not underestimate the Ukrainian army, which is… pic.twitter.com/bHyOWSzGiK
— Dmitri (@wartranslated) May 23, 2023
Hatalmi játék vagy hatalmi harc?
A közösségi média nyilvánossága előtt zajló üzengetések kapcsán persze felmerült a kérdés, hogy mire játszik Prigozsin, és vajon meddig tűri ezt Putyin? Mint már említettük, korábban a Wagner-vezér egyértelműen Putyin meghosszabbított – és letagadható – kezeként működött, miközben persze saját pecsenyéjét is sütögethette. Az pedig minden autokrata, diktatórikus rendszer jellegéből adódik, hogy a teljhatalmú vezető szereti erős embereit egymásnak ugrasztani, egymás ellensúlyainak használni, nehogy valaki esetleg túl sok, az ő pozícióját is fenyegető hatalomra vagy népszerűségre tehessen szert. Az is bevett fogás, hogy a vezető a kudarcokat beosztottjai nyakába varrja, a sikereket pedig saját eredményeként adja el – márpedig az ukrajnai háborúban orosz részről előbbiből jóval több van, mint utóbbiból.
Valószínű tehát, hogy Putyinnak önmagában azzal nem volt túl sok baja, hogy Prigozsin kritizálta a védelmi minisztériumot, Sojguékat vagy éppen a háború jelentőségét fel nem fogó oligarchákat, de ezek az őrjöngő kirohanások azért már mindenképpen rossz fényt vetnek nemcsak a hadseregre, hanem rá is. Miközben Oroszország állítólag a létéért küzd a gonosz Nyugat ellen ukrán földön, talán mégsem kéne hagyni, hogy a reguláris haderő és az eredményeket így vagy úgy de szállító, több tízezres zsoldoshadsereg nyilvánosan egymás torkának essen.
Minden újabb durva Prigozsin-videó után megjelennek azok a kommentárok, hogy a Wagner-vezér hamarosan teljesen véletlenül kieshet egy ablakon, szívinfarktust kaphat egy csésze tea elfogyasztása után, furcsa balesetben halálozhat el, de egyelőre nem történt semmi. Persze Prigozsin mégiscsak egy magánhadsereg vezetője, elsősorban felé lojális, állig felfegyverzett harcosokkal körülvéve, tehát elképzelhető, hogy a szándék megvan, de végrehajtani nem olyan könnyű egy ilyen akciót, de ne becsüljük azért le az orosz titkosszolgálatok képességeit.
Az is kérdés, Prigozsin mire játszik. Egyesek szerint továbbra is csak Putyin játszmájának része, amit csinál, de vannak olyanok is, akik már az elnök elleni puccs vezérének, a Putyin utáni Oroszország egyik lehetséges vezetőjének vizionálják a keresetlen stílusú zsoldosparancsnokot. Tény, hogy egy 20-30 ezres jól felfegyverzett magánhaderő komoly problémákat tudna okozni az orosz reguláris egységeknek is, de ne feledjük, hogy azért az orosz hadsereg még mindig más ligában játszik, a Wagner pedig mind fegyverek, mind utánpótlás tekintetében rá van utalva a hivatalos forrásokra. Prigozsin pedig hatalmas vagyona és a Wagner ellenére is kívülálló a moszkai hatalmi elithez képest, márpedig ha valaki Putyinnal akarná összeakasztani a bajszát, annak nagyon nagy szüksége lenne legalább csendes, de inkább aktív támogatókra a gazdasági, politikai és katonai vezetés köreiből.
„Még ha nagyobb hatalmat is kapna, továbbra is a Kreml eszköze lenne, nem lenne valóban független tényező”
– állítja a neves Oroszország-szakértő, Mark Galeotti, majd hozzáteszi:
„Prigozsin túljátszotta a leosztását. Tavaly felfelé ívelt a csillaga, amikor az orosz haderőnek kétségbeesetten szüksége volt bevethető emberanyagra, de a részleges mozgósítás óta sokkal kevésbé értékes a Wagner.”
Talán valóban az a helyzet, hogy Putyin felhasználta Prigozsinékat, amikor a legszorultabb volt a helyzet, de utána hagyta kivérezni a Wagnert Bahmutnál, és a kellő időben lecsap egykori hű emberére is, aki ideális bűnbak lenne az ukrajnai kudarcokért. Nem elképzelhetetlen egy olyan forgatókönyv, hogy Prigozsint választás elé állítják: ha tényleg kivonul Bahmutból, akkor árulóként bánnak vele, ha viszont marad, akkor „becsülete megőrzése” mellett morzsolódnak fel az ukránok harapófogójában maradék egységei.
Lehet, hogy az elmúlt hetek őrjöngései már egy vesztét érző ember csapkodásai, és a Wagner, mint a háború egyik jelentős tényezőjének napjai meg vannak számlálva. De talán korai lenne még leírni Prigozsint, talán tartogat még valamilyen erős lapot a zubbonyujjában elrejtve. Ne feledjük azért, hogy ez az ember a semmiből épített magának az „igazi” orosz oligarchákkal versengő vagyont és befolyást, és lett „Putyin séfjéből” világszerte ismert figura. Eddig megúszta mind riválisainak ármánykodásait, miközben Putyint sem haragította végzetesen magára. Ha most úgy is dönt az orosz elnök, hogy le kell lépnie a színről, nem biztos, hogy ezt csendben fogja megtenni, márpedig Oroszországban a társadalomban és az elitben is felgyűlt már talán annyi elégedetlenség, hogy egy Prigozsin méretű szikra tényleg megidézhesse 1917 szellemeit.
