4p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az olajtermelő országok szövetsége jelentős kitermeléscsökkentést határozott el, az olaj ára mégis csökkent. Így az autósokat egyelőre nem érinti az intézkedés, az árak akár csökkenhetnek is - derül ki a legfrissebb Mfor Üzemanyagár-figyelő írásból.

Hétről-hétre jelentkező sorozatunkban, az Mfor Üzemanyagár-figyelő legutóbbi anyagában azt jeleztük előre, hogy az OPEC+ ülése lehet az, ami kimozdíthatja a szűk sávba ragadt olajárakat. Az elemzők előzetesen azt feltételezték, hogy a nyári napi 1 millió hordónak megfelelő kitermelés-visszafogás után akár ennél nagyobb csökkentésről is születhet döntés, ennek folyományaként pedig emelkedő olajárra lehetett következtetni. Értelemszerűen az alapanyag árának növekedése a finomított termékeknél, így az üzemanyagoknál is érezteti hatását.

Az Eurostat legutóbbi adatai még az OPEC+ csütörtöki ülése előtti helyzetet tükrözik, így nem meglepetés, hogy érdemi változás nem igazán volt az árakban. A benzin esetében – euróban számolva – a magyarországi árak továbbra is az európai középmezőny alsó felében találhatóak.

Ami a régiós rangsort illeti, ott egy picit sikerült javítani. Ez persze leginkább a forint árfolyamának javulásával hozható összefüggésbe. Mindenestre, míg egy héttel korábban hat országban is olcsóbb volt a 95-ös, mint hazánkban, addig a legutóbbi adatok szerint már csak négy helyen lehet alacsonyabb áron tankolni.

Ha az európai gázolajárakat hasonlítjuk össze, akkor ismét csak azt lehet mondani, hogy a magyarországiak a középmezőny olcsóbb felében vannak. Ugyanakkor a dízel esetén is igaz az, hogy a régiós összehasonlításban némileg javult a helyzet. Az egy héttel korábbi adatok szerint a régióban öt olyan uniós ország volt, ahol alacsonyabbak az árak, mint Magyarországon, ezen a héten viszont már csak négy.

Milyen árakra számíthatnak a magyar autósok?

Az utóbbi hetekben a forint árfolyama stabil az euróhoz viszonyítva, hiszen 378-383 között mozgott, és a dollár ellenében sem volt komolyabb kilengés. Sőt, mivel az euró erősödött a zöldhasúval szemben, így értelemszerűen ez a forint számára is kedvező volt.

Csökkenő árakat hozhat a Mikulás. Fotó: Depositphotos
Csökkenő árakat hozhat a Mikulás. Fotó: Depositphotos

Az üzemanyagárak szempontjából a finomítói marzsok is csökkenést mutattak. Emellett a nyersolaj mozgása lehet a következő héten hatással a benzinkutak áraira. Jó hír, hogy miközben a cikk elején említett OPEC ülést megelőzően a Brent drágult, a bejelentés után esés jött. Igaz, az olajárak a csütörtöki 2 százalékos csökkenést követően pénteken stabilan alakultak. Az utóbbi napok mozgását az elemzők azzal magyarázták, hogy a piac nincs meggyőződve arról, hogy az OPEC+ koalíció legutóbbi termeléscsökkentési köre képes lesz újra a magasba lökni az árakat a közelmúltbeli visszaesést követően.

Az OPEC+ termelők csütörtökön megállapodtak abban, hogy a jövő év első negyedévében napi mintegy 2,2 millió hordó (bpd) kőolajat vonnak ki a világpiacról, és ez a mennyiség egyébként magában foglalja Szaúd-Arábia és Oroszország 1,3 millió bpd jelenlegi önkéntes csökkentését is, a két ország a hírek szerint továbbra sem növeli a kitermelését.

Az OPEC+, amely a világ kőolajtermelésének több mint 40 százalékát adja, az idei évben folyamatosan a termelés csökkentésére összpontosított. Ennek köszönhetően az árak szeptember végén megközelítették a 100 dolláros szintet. Hiába azonban a kínálati oldal visszafogása, a recessziós félelmek, illetve a vártnál gyengébb kínai növekedés miatt az elemzők a keresleti oldalon még nagyobb visszaesését várnak. Ráadásul számos nagy gazdaság kapcsán, legyen szó az Egyesült Államokról, Kínáról vagy épp az EU gazdasági nagyágyúiról a 2024-es évre a korábban prognosztizáltnál gyengébb gazdasági növekedéssel számolnak. Emiatt pedig az olaj iránti keresleti is elmaradhat az előzőleg várt szinttől – a tőzsdék ezt kezdték az utóbbi időszakban árazni.

A fentiek miatt a következő héten kisebb mértékű árcsökkenés jöhet a magyar piacon. A dízel és a benzin is 5-8 forinttal csökkenhet a következő időszakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!