2019. október 11. 12:41
MTI

Némi visszaesés várható a tavalyi év után.

A nagyüzemi tojástermelés a tavalyi, csaknem 11 százalékos bővülése után idén az első fél évben mintegy 9 százalékkal csökkent éves összevetésben, így az idén várhatóan 1-1,2 milliárd tojást állítanak elő Magyarországon a tavalyi 1,24 milliárd után - közölte a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének titkára.

Molnár Györgyi elmondta, hogy a belföldi igény 52 százalékát a nagyüzemi termelés, 26 százalékát a háztáji adja, 21-22 százalék az import. Becslések szerint a háztáji termelésből 600 millió tojás származik, az import 480-500 millió körül mozog évente. A magyar lakosság tavalyhoz hasonlóan idén is 2,3 milliárd tojást fogyaszthat el. Tavaly a fejenkénti tojásfogyasztás a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 238 darab volt.

A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 14 százalékkal, 24,8 milliárd forintra csökkent, amit az éves átlagár mérséklődésével magyarázott. Az idén az első fél évben a termelői átlagár 19,96 forint volt, 4 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Hozzátette, hogy ugyanakkor míg a termelői árak a 2017. évi szintre estek vissza, a fogyasztói árak idén annál 6-7 százalékkal magasabbak, az átlagos bolti ár az első fél évben 40,56 forint volt.

Kifogásolta, hogy az elmúlt hetekben néhány esetben az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, az áresést szerinte a piaci folyamatok nem indokolták, sem a magyar, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból.