"Páros lábban szállnak az áruházláncok a tojástermelésbe a gazdák szerint" - ezzel a felütéssel számoltunk be a napokban a tojáspiacon kialakult legújabb fejleményekről. Történt ugyanis, hogy a Tojásszövetség valós fenyegetést észlel a Magyarországon működő áruházláncok felől. Egyrészt problémaként vetették fel az üzletláncok árazási, pontosabban akciózási gyakorlatát, másrészt - ami talán némiképp nagyobb gondot jelenthet a hazai termelők számára -, hogy többen is jelezték, a jövőben kiszorítanák a ketreces tartásból származó tojásokat a polcaikról.
A szövetség szerint ezt részben az anyacégek nyomására teszik meg, Németországban és az Egyesült Királyságban ugyanis az alternatív technológiák sokkal elterjedtebbek a tojástermelésben. Azonban nemcsak, hogy elterjedtebbek, de a termelés nagyobb részben az olyan tartástechnológiákra támaszkodik, mint az istállós, a mélyalmos, a szabad- vagy a biotartás.
Magyarországon és Európa nagyobb részén azonban továbbra is a ketreces tartás dívik, melyre 2012-től szigorúbb európai uniós irányelvek vonatkoznak. A hagyományos ketreceket olyanra kellett cserélni, melyek nagyobb mozgásteret, karomkoptató felületet, tojófészket, ülőrúdat és porfürdőzési lehetőséget biztosítanak az állatok számára. A szigorodó előírásoknak való megfelelés miatt a legkisebb termelők, akik nem tudtak beruházni, kiestek a termelői körből, de drasztikus következmények ezt leszámítva nem voltak.
Most azonban drasztikusan megreccsenhet a hazai termelés, ha az üzletláncok kitartanak a ketreces tartásból származó tojás kitiltása mellett. Ez még a nagyobb gazdaságoknak is keresztbe tehet, hiszen egy technológiaváltás nemcsak annyiból áll, hogy felszámolom a ketreceket és kiengedem a mezőre a tyúkokat kapirgálni. A teljes folyamatot komplett le kell cserélni a nevelőtechnológiától kezdve a kapcsolódó infrastruktúráig. Egyrészt az alternatív tartásmódoknak is megvannak a saját maguk szigorú előírásai, melynek meg kell felelni, másrészt a feltételek sem biztos, hogy minden termelő esetében adottak - elég ha csak a szükséges területigényre gondolunk. A váltás költségvonzata pedig csak a jéghegy csúcsa, hiszen az alternatív tartásmódra történő átállás nem egyszeri kiadást jelent, hanem a következő évek költségvetéseit is nagyban befolyásolja. Egyszerűen megfogalmazva minél állatbarátabb és "biobb" a tartásmód, annál nagyobb az egy tojásra jutó önköltség. A magasabb önköltség optimális esetben magasabb felvásárlási árat, majd pedig magasabb kiskereskedelmi árat eredményez - a végén pedig ott a nagy kérdés: lesz-e aki ezt idehaza ki fogja fizetni?
Noha Nyugat-Európa egy-egy országában kifejezetten nagy arányban keresik a vásárlók a biotartásból származó tojásokat annak magasabb ára ellenére is, a magyar boltokban jellemzően inkább az olcsóbb termékek kerülnek a vásárlók kosaraiba. Idehaza a vásárlók kevésbé tudatosabbak és talán sokkal inkább árérzékenyek, mint külföldön. Legalábbis a pénztárcából kivett összeg nagysága sokkal többet nyom a latba, mint az állatjóléti kérdések. Főleg, hogy minden bizonnyal az állatvédőkön és a húsmentes táplálkozás mellett hitet tevőkön kívül nem valószínű, hogy sokan belegondolnak, milyen körülmények közül kerül a polcokra az állattenyésztésből származó termék.
Általánosan elterjedt és könnyen interpretálható vélemény, amit rendre felhoznak az alternatív tartásmódok mellett, hogy boldog állat jobb termékminőséget eredményezhet. Ugyan bizonyos esetekben ennek még lehet is létjogosultsága, főleg a húsfélék esetén - stresszes környezetben egymásban is kárt tehetnek az állatok, megváltozik az étkezési szokása, ami a fejlődésre, húsminőségre már hatással lehet -, a tojásnál azonban ez már kevésbé érződik. A tojás minőségére a tartástechnológia nincs érdemi befolyással, arra sokkal inkább a takarmányozás, a tápok minősége és megfelelő összeállítása hat. Ugyanúgy az is tévhit, hogy a sárgább sárgájú tojás jobb minőséget jelent, mint a fakóbb, esetleg zöldesebb. Ebben a kérdésben is teljesen lényegtelen, hogy szabadon kapirgál az a tyúk, vagy egy ketrecben termel. Ha sok kukoricát eszik, akkor halványabb sárga lesz a tojás sárgája, ha sok répát, akkor mélysárga, ha pedig sok füvet vesz magához, akkor enyhén zöldes árnyalatot is lehet látni a feltörés után.
Sőt, a biotartás sem eredményez garantáltan jobb termékminőséget. Ha ugyanis ilyen technológia mellett silányabb takarmányt etetnek a tyúkokkal, akkor azt a tojás tápanyag-összetétele sínyli meg, hiába a bio-környezet.
A tartástechnológia és termékminőség összefüggésében a termelők rendre azt hozzák fel érvként, hogy ha annyira rossz lenne a környezet az állatoknak, egyáltalán nem is tojnának tojást, így egyáltalán nem lenne célszerű ezt a tartásmódot alkalmazni. Abból kifolyólag, hogy a tojástermelés legfőbb mércéje a megtermelt tojások száma, így magától értetődő, hogy stresszes körülmények között visszaesne a tojók termelése, erre kényszeríteni őket nem lehet.
És azért tisztában kell lenni azzal is, hogy a magyar és nyugat-európai termelők zöme nem véletlenül választotta a ketreces tartásmódot: az ugyanis a legalacsonyabb költségigényű, leggyorsabban megtérülő beruházás, a leghatékonyabb termelést biztosítja, és a tömegtermelés szempontjából optimális. Az állatoknak alacsonyabb a takarmányigénye, akárcsak a technológia élőmunka-igénye is, itt akár 30 ezer tyúkra is elég egyetlen ember, míg alternatív tartásmódok esetében egy dolgozó legfeljebb 10 ezer tyúkról tud "gondoskodni".
Nyilván minden joggal lehet azon merengeni, hogy mitől éreznénk jobban magunkat, ha egy, a nap 24 órájában, a hét minden napján és gyakorlatilag egész életében ketrecbe zárt tyúk tojását esszük-e reggelire, vagy egy szabadon kapirgáló tyúkét. A kérdés azonban annyira összetett, hogy nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a választ. Lehet, hogy egyes országokban már tudatosak annyira a vásárlók, hogy inkább a biotartásból származó tojást veszik meg, ezzel anyagilag fenntarthatóbbá téve a biogazdaságokat, de a hazai társadalomról ez nem mondható el. Az anyagi kérdéseken túlmenően nem szabad elfeledkezni az állategészségügyi szempontokról sem: el kell ismerni, a ketreces tartáskörülmények között sokkal jobban kontrollálhatók az esetleges megbetegedések, fertőzések, könnyebben lehet kezelni és gyorsabban lehet lereagálni egy-egy betegség felbukkanását, míg szabadtartás esetén az állatok rendkívüli módon kitettek például a madárinfluenzának, mely akár az egész tojóállományt is veszélybe sodorhatja. Az egészségügyi kérdések mellett a higiéniai szempontokról is érdemes szólni. Ketreces tartásnál ugyanis a tojás egyből kikerül a tojófészekből, kevésbé szennyeződik, kevesebb a kárbeveszett mennyiség is.
Összességében a teljes tiltás joggal nevezhető irreális elképzelésnek, ráadásul az egész ágazatra nézve súlyos következményekkel járhat. Az vitán felül áll, hogy a tartástechnológiák arányain lehetne változtatni, és csökkenteni lehetne a ketreces tartás jelenlegi 80 százaléknál is nagyobb részesedésén. De ennek eszköze nem lehet a tiltás, hiszen erre sem az ágazat, sem a termelők, sem pedig a fogyasztók és pénztárcájuk nincs felkészülve.
