2p

Adam Vojtech egészségügyi miniszter a kormányülés után megerősítette: a tárca még a héten rendeletet bocsát ki, amely március elsejétől kötelezővé teszi az oltást a 60 éven felüliek, valamint néhány szakmában - egyebek között az egészségügyben, rendőrségnél, mentőknél, katonaságnál - dolgozók számára, vagy az orvostanhallgatóknak. A bejelentésből hatalmas belpolitikai vita lett.

A nagy horderejű rendelet különlegessége, hogy Csehország kormányváltás előtt áll, ami várhatóan egy hét múlva megtörténik. Marian Jurecka, a jövőbeni kormány alelnöke jelezte is azonnal, hogy az új kabinet a kötelező oltásról szóló rendeletet eltörli. "Egyes szakmákban indokolt lehet a kötelező oltás bevezetése, de egy korosztálynál semmiképpen" - jelentette ki Jurecka. "A 60 éven felettiek kötelező oltásáról rendelkező paragrafust mindenképpen eltöröljük" - reagált Vlastimil Válek, az egészségügyi miniszteri tárca várományosa. Jan Kysela, alkotmányjogász úgy véli, hogy alaptörvényellenes a lakosság korok szerinti megosztása.

Botrány Csehországban kormányváltás előtt. (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)
Botrány Csehországban kormányváltás előtt. (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

"Meggyőződésünk, hogy ez a helyes út. A statisztikák is alátámasztják, hogy a kórházak sürgősségi osztályaira elsősorban ennek a korosztálynak a képviselői kerülnek a fertőzés után" - indokolta álláspontját Vojtech újságírók előtt. Megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy a fiatalabbak nem kerülnek kórházba, de a számuk jóval alacsonyabb az idősekénél.

A hivatalos kimutatások szerint a 60 éven felüli cseh lakosság 82 százaléka van eddig teljesen beoltva, a beoltatlanok száma mintegy félmillió. Szakmák szerint a legmagasabb szintű beoltottság a katonák és az orvosok között van, mintegy 85 százalékos. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!