2p

Összesen 215,14 millió forintnyi támogatást osztott szét a főváros idén különböző sportegyesületek és szövetségek között. 

A valamivel több mint 215 millió forint 79 százaléka budapesti sportszövetségekhez áramlott - derült ki a főváros honlapján közzétett támogatási listán szereplő tételek összesítése után. A maradék 21 százalék pályázat útján került felosztásra kisebb sportegyesületek között. 

A lista alapján feltűnő, hogy a főváros sokkal inkább a rétegsportokat támogatta, mint a közkedveltebb és nagyobb népszerűségnek örvendőket. Jutott pénz többek között a sakkszövetségnek, a budapesti judósóknak, a vívóknak, a tollaslabdázóknak 1,2 milliót adtak működési támogatásként, de 500 ezer jutott a búvároknak, 600 ezer pedig még az amatőr boxolóknak is leesett a főváros büdzséjéből. 

Tarlós István (Fotó: MTI)
Tarlós István (Fotó: MTI)

A jellemzően néhány milliós támogatások közül pár nagyobb tétel is kiemelkedik. Idén a legtöbb pénzt, 50 millió forintot adtak a Budapesti Diáksport Szövetségnek a diákolimpiai rendszer támogatására. A szövetség ezen felül működési támogatásként még 9 milliót könyvelhetett el. 

A második legnagyobb egyszeri támogatás az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft.-nek jutott, az utánpótlás nevelési tevékenység támogatására 35 millió forintot kaptak a fővárostól. A céget ugyanilyen jogcímen már egyébként évek óta támogatja a főváros. 2017-ben szintén 35 milliót kaptak, 2015-2016-ban 30-30 milliót, előtte pedig 33, illetve 25 millió forintot. 

A Fradi támogatásától nem sokkal maradt el a Budapesti Szabadidősport Szövetség juttatása, Tarlós saját hatáskörben 29,75 millió forintot ítélt meg a Négy Város Tornájának támogatására. A szabadidősport szövetség azonban nemcsak ennyit kapott a fővárostól, hiszen áprilisban kaptak még 15 milliót a szövetség által szervezett budapesti rendezésű nemzetközi szabadidős versenyek támogatására, a szövetség működési költségeinek fedezésére.

A pályázat útján elnyert támogatásként a legnagyobb szeletet a kisebb sportegyesületek közül a Budapesti 4 és 5 Labda Sport Egyesület kapta, 400 ezer forintot. A Tipográfia Testedző Egyesület 350, a Sirály Életmód Sportegyesület pedig 300 ezret zsebelhetett be idén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!