4p

Belengették az energia-veszélyhelyzetet Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy az Orbán-kormány „szent tehenének” számító rezsicsökkentés sem menekül. A legtöbb megyében az átlagos fogyasztás a meghatározott szint alatt van, ám két olyan megyét is találtunk, ahol már a 2021-es áramfogyasztás is eléri túlfogyasztásnak titulált kategóriát. 

Nagyot szólt a szerdai rendkívüli Kormányinfón az a bejelentés, hogy a kormány az energia-veszélyhelyzet keretében hozzányúl az eddigi érinthetetlennek tartott rezsicsökkentéshez is, és aki az átlag felett fogyaszt gázból és áramból, annak többet kell fizetnie, vagy mérsékelnie a fogyasztását.Belengették az energia-veszélyhelyzetet Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy az Orbán-kormány „szent tehenének” számító rezsicsökkentés sem menekül. A legtöbb megyében az átlagos fogyasztás a meghatározott szint alatt van, ám két olyan megyét is találtunk, ahol már a 2021-es áramfogyasztás is eléri túlfogyasztásnak titulált kategóriát. 

Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egyúttal a pontos határértékeket is ismertette, eszerint a kormány úgy kalkulál, hogy az átlagfogyasztás évente 2523 kilowattóra az áramnál, a gáznál pedig 1729 köbméter háztartásonként. A rezsicsökkentési határérték alól részleges felmentést a jelenlegi tervek szerint egyedül a nagycsaládosok kapnak, esetükben a gázfogyasztásnál gyermekenként 300 köbméter plusz jár, viszont az áramnál már nincs ilyen kedvezmény.

Felemás a kép

Az MVM Next honlapján elérhető adatok szerint egyébként az ügyfelek átlagfogyasztását tekintve úgy tűnik, hogy a kormány némileg felemásan határozta meg az átlagszinteket az áram- és a gázfogyasztás terén.

Az 1216 köbméteres átlagos gázfogyasztás viszonylag kényelmesen az 1729-es határ alatt van, viszont felmerül a kérdés, hogyha már 2021-ben 2503 kilowattóra volt az éves lakossági áramfogyasztás, akkor a 2523 kilowattórás átlag nem lett-e erősen alábecsülve? 

A rezsicsökkentés eddig érinthetetlen volt. Fotó: Depositphotos
A rezsicsökkentés eddig érinthetetlen volt. Fotó: Depositphotos

Melyik megyék lehetnek bajban?

A kormányzati bejelentésben szereplő éves szintű 2523 kilowattórás átlaggal számolva egy háztartásnak havonta átlagosan 210,25 kilowattóra áramfogyasztás fér bele a keretébe, míg a gáz esetében havonta 144,08 köbméter az, amit még fedez a rezsicsökkentés. Cikkünk írásakor a Központi Statisztikai Hivatal oldalán a havi átlagos gáz- és villamosenergiafelhasználásról szóló, megyei lebontású adatok legfrissebbje 2020-ból származik. Ezért az előző évek rendelkezésünkre álló adatait felhasználva megnéztük, hogy melyek lehetnek azok a megyék, ahol a háztartások átlagfogyasztása jó eséllyel a rezsicsökkentésen kívülre csúszik majd – két ilyen megyét is találtunk:

Pest megye

A Pest megyei fogyasztók jóval a kormány által meghatározott átlagszint felett voltak már 2020-ban is, ha az áramfogyasztásról van szó, viszont a gázkorlátozás sokkal megengedőbbnek tűnik, és itt még feltételezhetően Pest megye sem kerül majd bajba.

Komárom-Esztergom megye

A talán nyilvánvalónak tűnő Pest megyénél sokkal érdekesebb az, hogy az elmúlt években mennyire megnőtt a Tatabánya megyeszékhelyű Komárom-Esztergom megye háztartási áramfogyasztása – olyannyira, hogy becsléseink szerint már a 2021-es átlagfogyasztás is át fogja lépni a meghatározott rezsicsökkentési szintet, azaz itt is lesznek majd olyan háztartások, amelyek elér a rezsidémon harapása. Azért ha a gázról van szó, itt sem kell aggódni, a megyei átlag is jóval a szerdán meghatározott éves keretből havi szintre leszámolt érték alatt van.

Még mindig sok a nyitott kérdés

Az cikkünkből is látszik, hogy egyelőre sok a kérdőjel a rezsicsökkentés megnyirbálása körül, különösen az áramfogyasztás esetében, hiszen ahogy már említettük, a megszabott 2523 kilowattórás kínosan közel van a 2021-es átlaghoz, miközben 2022-ben gyakorlatilag hetente dőlnek meg az áramfogyasztási rekordok Magyarországon – így nehéz elképzelni, hogy Gulyás Gergelynek tényleg igaza lesz abban, hogy a háztartások háromnegyedét nem érinti majd a bevezetni kívánt korlátozás.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!