3p

A kormány július 13-án bejelentette: energia-veszélyhelyzetet hirdet és hozzányúl a rezsicsökkentés 2013 óta fennálló rendszeréhez. A lakosokat is sújtja a változás, de a vállalkozások egyenesen horrortörténeteket mesélnek az energiaárak megugrásáról. 

A magyar kormány júliusban egy hét pontból álló intézkedéscsomagot fogadott el, ami augusztusban lépett életbe. Ebben fogalmazták meg, hogy a csökkentett gáz- és áramár csak az átlag magyar háztartás fogyasztásának mértékéig marad érvényben, aki többet fogyaszt, a többletet piaci áron fizeti.

A kisvállalkozások már fogják a fejüket. Fotó: Depositphotos
A kisvállalkozások már fogják a fejüket. Fotó: Depositphotos

Az új szabályozás igazi vesztesei leginkább talán a cégek, hiszen augusztustól csak a mikrovállalkozásoknak jár a csökkentett áram- és gázár, ahol legfeljebb tíz főt foglalkoztatnak, az árbevételük vagy a mérlegfőösszegük pedig nem haladja meg a kétmillió eurót (nagyjából nyolcszáz millió forintot). Tehát a hatályba lépett jogszabály értelmében csak jóval kevesebb vállalkozás tartozik a kedvezményezettek körébe, rengetegen nem kapják többé kedvezményes áron a gázt és az áramot. 

Az Index négy, különböző nagyságú és árbevételű céget faggatott.

Egy belvárosi étterem tulajdonosának júliusi számlája 35 ezer 456 forintot mutatott, az augusztusi számlája már 70 ezer forintot. A vállalkozó azt mondja, hogy

"piaci áron tankol, többet fizet, hogy elvigyék a szemetét, és itt vannak a számlák: csak az augusztusi csekk a korábbi kétszeresét mutatja, télen biztos több százezer forinttal kell a postára mennie majd. A pincéreket tisztességesen fizeti, hogy ne meneküljenek Ausztriába mosogatni, az alapanyagot is többszörösén veszi a korábbihoz képest, mindeközben abban reménykedik, hogy lesz még valaki, aki beül egy étterembe, amíg hatszámjegyű nem lesz a kontó, és lehúzhatja a rolót".

Egy másik cég tulajdonosa öt és félszeresét fizeti a korábbinak: bár szerződött állami céggel, hogy fixen ennyi lesz a kiadás, a villanyért a korábbi 250 ezer forint helyett 1,3 millió forintot ad le, s már alá írta a szerződést:

"Január 1-jétől a 25 forint per kilowatt helyett 135 forintot kérnek kilowattonként".

Egy családi vállalkozás pedig ledöbbentm hogy az ő szorzójuk hétszeres, ezért könnyen lehet, hogy az üzlettől tokkal-vonóval megválik.

"Míg korábban negyvenezer forintot fizettem, most 280 ezer forintról kaptam számlát. Rémálom az egész, képtelenség lesz ezt a későbbiekben fenntartani. Kiskapu, kedvezmény, bármilyen lehetőség a távolban sincs – család, gyermekek, idős szülők viszont igen! Meglátjuk, mihez kezdhetünk".

Szintén komoly pluszköltségekre számít egy műhelytulajdonos, akinél autószereléssel foglalkoznak az alkalmazottak. A több helyiséggel rendelkező csarnok eddigi rezsije 80–100 forint közé esett havonta, és bár az augusztusi számlát még nem kapták meg, télen havi 300–400 ezres rezsivel kalkulálnak már.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!