2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Örülhetnek a kézilabdások és a szurkolók.

Kézilabdacsarnokot adtak át csütörtökön a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton; az eseményen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, a mintegy 1,2 milliárd forintból megépített 1700 négyzetméteres csarnok a harmadik abban a fejlesztési programban, amelyben 17 helyszínen épülnek hasonló létesítmények.

"Értékelni kell, hogy az ország ilyen nehéz időben is tud fejlődni, gyarapodni" - hangsúlyozta.

Azzal, hogy javulnak az infrastrukturális feltételek, a tömegsport erősítése mellett a szélesebb utánpótlás bázis kiépítésével elősegítik azt is, hogy a magyar válogatott csapatok minél nagyobb eséllyel pályázhassanak az érmekre - tette hozzá, remélve, hogy a megújult komplexumoknak köszönhetően is egyre többen kapnak kedvet a sportoláshoz.

Több mint egymilliárd forintba került az új kézilabda központ. Fotó: MTI
Több mint egymilliárd forintba került az új kézilabda központ. Fotó: MTI

Fontos kormányzati célkitűzésnek nevezte, hogy a sport mellett népszerűsítsék az egészséges életmódot is. Példaként említette a közétkeztetés egészségesebbé tételét, a mindennapos testnevelés bevezetését, a szűrőprogramok támogatását, hangsúlyozva, hogy a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

Az eseményhez kapcsolódva a csarnok melletti focipályán az Országgyűlés labdarúgó-válogatottja is pályára lépett Kövér László házelnök, csapatkapitány vezetésével.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere arról beszélt, hogy az utóbbi 15 év alatt 40 aktivitást segítő létesítményt építettek a városban; 14 ezres városként 120 millió forintot költenek sportra, a létesítmények fenntartására, illetve a 15 sportegyesület támogatására.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!