6p

Az ukrán háborúban a külvilág számára is kifejezetten aggasztó helyzet alakult ki, miután az orosz hadsereg "pajzsnak használja" a zaporizzsjai atomerőművet. Szerencsére eddig nukleáris szennyeződés nem került ki.

Amint arról az elmúlt napokban többször beszámoltunk, Ukrajna és Oroszország is egymást vádolta Zaporizzsja atomerőművének – amely Európa legnagyobb atomerőműve – tüzérségi támadásával. Hétfőn is ez volt az egyik legvitatottabb kérdés, számos megnyilatkozó volt ebben az ügyben.

A Fehér Ház felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel minden katonai művelettel az ukrajnai nukleáris létesítmények körül. Karine Jean-Pierre szóvivő kijelentette, hogy "az atomerőmű közelében folytatott harcok veszélyesek", és a nukleáris létesítmények "teljes ellenőrzését" vissza kell adni Ukrajnának. Azt mondja, hogy az Egyesült Államok továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet a létesítményben, és a sugárzásérzékelők "szerencsére" nem mutattak semmilyen jelet a sugárzási szint növekedésére vagy abnormális szintre. Jean-Pierre kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van az erőmű személyzetével való rossz bánásmódról szóló jelentésekről, és hozzáteszi: "köszönjük az ukrán hatóságokat és üzemeltetőket a nukleáris biztonság és védelem iránti elkötelezettségükért, a megpróbáltató körülmények között".

A nukleáris komplexum dolgozói "orosz fegyverek célkeresztjében dolgoznak" - közölte hétfőn Ukrajna ENSZ nukleáris felügyeleti szervezetének nagykövete, és nemzetközi missziót kért az erőműhöz ebben a hónapban. Jevhenyij Cimbaliuk azt mondta, hogy az orosz erők áramszünetet akarnak okozni Dél-Ukrajnában a Zaporizzzsja komplexum ágyúzásával, és hozzátette, hogy az orosz támadások által okozott kár a létesítményben azt jelenti, hogy semmilyen sugárzást nem lehet kimutatni. Cimbaliuk Bécsben arról beszélt, hogy a Zaporizzsja erőmű elleni tüzérségi támadások miatt nemzetközi riadalom növekszik, Kijev figyelmeztetett a csernobili típusú katasztrófa veszélyére, és a terület demilitarizált övezetté tételét kérte – írja a Reuters.

A nemzetközi nyomásra reagálva az oroszok is előjöttek a saját magyarázatukkal. Kijev gyakorlatilag túszul ejti Európát a zaporizzsjai atomerőmű lövetésével - jelentette ki hétfőn Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. Mint mondta, az ukrán kormányerők tevékenysége miatt minden egyes nappal veszélyesebbé válik a helyzet az orosz kézre került atomerőmű térségében. Hozzátette, hogy a tűzérséget működő reaktorokra és a kiégett fűtőelemek lerakatára vezetve "az ukránok saját magukat veszik célba".

 António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Japánban tartott sajtótájékoztatóján felszólított arra, hogy a múlt hét végi csapások és a kölcsönös vádaskodások után engedjék be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit a zaporizzsjai atomerőműhöz.

Érdemes megismételni, amit már korábban is írtunk, hogy a nemzetközi egyezmények szerint az inváziós seregnek messze el kellene kerülni a létesítményt. Másrészt nem ez az első alakalom, amikor Moszkva azt próbálja elhitetni a külvilággal, hogy az ukránok saját magukat lövik.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kizárta a béketárgyalások lehetőségét Oroszországgal, ha az ország folytatja a népszavazást a megszállt területeken. Jevgenyij Balickij, a régió oroszbarát adminisztrációjának vezetője a folyamat beindításáról szóló döntést a Zaporizzsja legnagyobb Oroszország által ellenőrzött városában, Melitopolban szervezett „Oroszországgal vagyunk” Moszkva-barát fórumon jelentette be. Zaporizzsja nagyjából kétharmada orosz megszállás alatt áll, amely Dél-Ukrajna azon észe, amelyet Moszkva a háború elején elfoglalt, beleértve a szomszédos Herszon régió nagy részét is, ahol az orosz tisztviselők népszavazási tervekről is tárgyaltak.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter dél-afrikai látogatása során hétfőn kijelentette: ha hagynánk, hogy Oroszország megfélemlítse Ukrajnát, hogy megszállja az országot, és ellenállás nélkül területeket csatoljon el, az a globális "vadászidény" megnyitásával lenne egyenértékű. Az amerikai diplomácia vezetője Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján nyilatkozott, afrikai körútja első állomásán. "Ha megengedjük, hogy egy nagy ország megfélemlítsen egy kisebbet, egyszerűen megszállja és területeket csatoljon el, akkor az "vadászidény" megnyitását jelenti nemcsak Európában, hanem az egész világon" - fejtette ki Blinken. Az amerikai külügyminiszter szerint az Egyesült Államok úgy véli: fontos, hogy fellépjenek Oroszországgal szemben, mert az Ukrajna elleni orosz agresszió a nemzetközi rendszer alapvető elveit fenyegeti.

Az Egyesült Államok további 4,5 milliárd dollárt biztosít Ukrajna kormányának, így a februári orosz invázió óta nyújtott költségvetési támogatása 8,5 milliárd dollárra nő – jelentette be az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége. A finanszírozás, amelyet az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumával a Világbankon keresztül koordinálnak, részletekben kerül az ukrán kormányhoz, az első 3 milliárd dolláros összeget augusztusban utalják át - közölte a USAid, a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség.

Továbbra is heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck régióban Bahmut és Avgyijivka határában - ismertette hétfőn az ukrán vezérkar hadijelentésében. A közlés szerint Szoledartól és a szomszédos Bahmuttól keletre orosz támadásokat vertek vissza, illetve sikerült megakadályozni előretöréseket Sziverszktől keletre és Avgyijivkától délnyugatra.Natalija Humenyuk, az ukrán déli parancsnokság sajtóközpontjának vezetője hétfőn arról számolt be, hogy az orosz csapatok kezére került Herszonnál az ukrán hadsereg ellentámadást indított és rakétákkal lőtte a stratégiailag fontos, a korábbi harcokban már károkat szenvedett Antonyivszkij-hidat és a Nova Kahovkánál lévő duzzasztógáton átvezető utat. Hozzátette, hogy az átkelőhelyekben okozott károk miatt komolyan akadozik a Dnyeper jobb partvonalán lévő orosz csapatok ellátása. Hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy független forrásból nem lehet ellenőrizni a harcoló felek jelentéseit. (BBC, Guardian MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!