Világjárvány van, aki nem végez létfontosságú munkát, az négy fal közé van bezárva, aki viszont kimehet, az sem talál túl sok örömöt a városok szinte teljesen kihalt utcái és bezárt üzletei között. Ebben a mentálisan is borzasztó nehéz helyzetben az ember két kézzel kap minden apró pozitív hír után, ami csak a látóterébe kerül - így alakult ki az a gondolatminta, hogy a takarékra tett életben is van valami jó, hiszen legalább egymás felé fordulunk. És az is, hogy a gyárak teljes vagy részleges bezárásában is meg lehet látni a reménykeltőt, hiszen az igaz, hogy sajnos ez egy csomó embert lök létbizonytalanságba, de legalább a levegőt nem szennyezzük, és talán a ezzel a klímaváltozás is fékez egy kicsit.
Ezeket az optimista gondolatokat azok a hírek fűtötték, melyek a koronavírus-járvány valódi elszabadulása után nem sokkal kerültek be a nemzetközi hírforgásba. A legemlékezetesebb fejlemény az volt, amikor Kínában a koronavírus miatti februári lezárások következtében a légi- és szárazföldi közlekedés, valamint az ipari termelés is úgy visszaesett, hogy egyből óriásit csökkent a károsanyag-kibocsátás is – és nem csak a fertőzés gócpontjában, Vuhan városában, hanem az egész országban. A finnországi Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont (CREA) felmérése szerint február második felében minimum 25 százalékkal – 100 millió tonnával – lett kevesebb a szén-dioxid-kibocsátás Kínában, a nitrogén-dioxid-kibocsátás pedig 36 százalékkal esett vissza éves összevetésben.
És nem csak itt mértek jelentős emisszió-csökkenést, hanem Európában is. Például a járvány által legjobban sújtott Olaszországban, ahol a gócpontot jelentő északi régióban szintén nagyot esett az elsősorban a közlekedésből és az ipari tevékenységből származó nitrogén-dioxid-kibocsátás, majd hirtelen kitisztult a levegő a szintén extrém módon átfertőződött Spanyolországban is. A híradások egész országok mellett néhány nagyvárost is kiragadtak, így Budapestet, ahol egy hét alatt harmadára csökkent a légszennyezettség, és New Yorkot, ahol a hét egyes napjain az elsősorban autókból származó szén-monoxid-kibocsátás tavalyhoz képest közel 50 százalékkal esett vissza.
Nem füstöl a kémény, de örömre nincs okunk
Impozáns számok ezek, és valóban, a javuló értékeket abban is érezzük, hogy valamivel könnyebb tőlük lélegezni a városban, de a nagy kép szempontjából ez nem jelent túl sokat, véli Ürge-Vorsatz Diána. A Közép-európai Egyetem klímakutatója megkeresésünkre azt válaszolta, hogy korai még bármit mondani, de most úgy tűnik, akár 10 százalékkal is visszaeshet a károsanyag-kibocsátás idén – globálisan. Azt azonban egyáltalán nem kívánja, fűzte rögtön hozzá, hogy ennél nagyobb csökkenés következzen be, mert az lehet, hogy a légkörnek jó, de még nagyobb gazdasági katasztrófát jelent, és még több emberi szenvedéssel járna.
"A 10 százalékos visszaesés a klímaváltozás szempontjából még nem akkora nyereség. Addig, amíg elkötelezzük a Földet 1,5 Celsius fokos melegedésre, még 8-16 évnyi kibocsátás van hátra. A visszaesés miatt ennél most egy kicsit több időnk lehet a határ eléréséig, de még mindig nem 20 évre kell gondolni, illetve ha mégis ez következne be, az azt jelentené, hogy annyira tönkrement a gazdaság, hogy rövidesen már nem azzal fogunk foglalkozni, hogy mi történik a klímával, hanem azzal, hogy mit fogunk enni holnap."
Egérút helyett esélyt nyertünk a változtatásra
Ürge-Vorsatz szerint ugyanakkor tényleg van ebben az egész szörnyűségben valami jó, csak nem pont a kevésbé füstölő gyárkémények. Hanem az, hogy most megvizsgálhatjuk, a kényszerűen megváltozott életünknek lettek-e olyan friss aspektusai, melyekből új, fenntarthatóbb életvitelt és gazdasági modellt tudunk kidolgozni. Most mindenkinek, akinek a munkavégzéséhez nem nélkülözhetetlen a kimozdulás, muszáj otthon maradnia: a munka, az oktatás, minden áttevődött az online térbe. A klímakutató szerint meg kell keresnünk, hogy ezekben az új felállású folyamatokban mik azok az összetevők, melyek hatékonyabban működnek, mint a régi életvitelünk megfelelő mozzanatai, és az új, hatékony gyakorlatokat a járvány elvonultával is tudatosan meg kell próbálnunk fenntartani.
Főleg az utazást, akár a munkába utazást lehetne és kellene is helyettesíteni szerinte, annyira, amennyire csak lehetséges. Ez különösen a repülésre, az egyik legnagyobb károsanyag-kibocsátó iparágra vonatkozik – az ő helyzetük fordult most az egyik legrosszabbra.
"Jó lenne, ha ebben a gödörben nem azon gondolkodnának az iparági döntéshozók, hogy hogyan tudnának a járványhelyzet enyhülésével a korábbi szintre visszamenni, hanem azon, hogy egyáltalán nem is kéne ugyanoda visszamenni, hanem egy más, jobb irányt kéne venni"
- véli Ürge-Vorsatz, majd folytatja:
"Például az, ami egészen a közelmúltig kialakult és működött, hogy 9 milliárd ember elmegy Párizsba megnézni a saját szemével a Mona Lisát, vagy elrepül megnézni a Machu Picchut, ez nem fenntartható. Most már kialakultak olyan alternatív lehetőségek a szórakozásra, kulturálódásra, melyekkel bizonyos szinten kiválthatók lehetnek ezek az odautazós élmények. Csak példaként: most ment Budapesten a Tutanhamon-kiállítás. Ez annyira érdekes, látványos és élményszerű, hogy az ember talán, ha belegondol, nem is érzi annyira igényét annak, hogy utána elrepüljön Egyiptomba, és a tömegben, hőségben odaverekedje magát a piramisokhoz, melyekből végül annyi mindent nem is láthat, és az egészből annyit talán ki sem vehet, mint amennyit ez a kiállítás adott."
És ha a gödör után túlkompenzál a gazdaság?
Felvetettük Ürge-Vorsatznak, hogy a globális krízisek elmúltával rendre ugyanaz a forgatókönyv: a politikai döntéshozók hatalmas intézkedéscsomagokkal talpra állítják a gazdaságot, ismét beindul a fogyasztás, és az ínséges időre az első lehetőségnél túlkompenzálással válaszol a világ. A felpattanó ipari termelés, az erőből újrainduló élet pedig még a korábbinál is nagyobb károsanyag-kibocsátással, környezetrombolással járhat, így az a váratlan, szusszanásnyi pihenőidő, ami most a bolygó és a klíma ölébe hullott, hamar semmissé lehet.
Ürge-Vorsatz felvetésünkre azt válaszolta, nem valószínű, hogy ez most belátható időn belül bekövetkezhet. Az USA-ban a Goldman Sachs most már 24 százalékos GDP-visszaesést vár a második negyedévre, a Morgan Stanley meg 30,1 százalékosat. A klímakutató úgy véli, az emberek és a kisvállalkozások jó része várhatóan sajnos tönkre fog menni, és nem lesz meg az a vásárlóerő, amitől a gazdaság visszapattanhatna és túlkompenzálhatna. Ezután újra a lehetséges kiút felé fordul:
"Amikor egy tornádó söpör végig, az mindig egy lehetőség arra, hogy a pusztítás után valami újat, jobbat teremtsünk, és ne az eddig becsontosodott szokások és gazdasági érdekek mentén építsük vissza a régi problémákat. A 19-20. századi gazdasági modellek folytatása, és a hagyományos, rég megerősödött érdekcsoportok kiszolgálása helyett lehetőség lesz arra, hogy a széles közösség érdekeit szem előtt tartva építsünk valami újat. Talán lesz hozzá elég erőnk és bátorságunk, hogy megtegyük."
Ürge-Vorsatz végül a következőképpen von mérleget:
"Az európai és amerikai gazdaság sajnos nem fog tudni túlkompenzálni, olyan mélyre került, és még messze nincs vége. Most kivételesen a károsanyag-kibocsátás a legkisebb baj, most emberek tízezrei, globálisan akár milliói váltak, válnak talajvesztetté, valamint emberek akár százezrei, remélem, nem milliói veszthetik el az életüket. Ez most sokkal nagyobb probléma."
