4p

Zsiday Viktor szerint hónapok óta nyilvánvaló, hogy komoly költségvetési kiigazításra lesz szükség Magyarországon. Az is egyértelműnek tűnt, hogy ennek jelentős részét különadók fogják kitenni. Pont úgy, mint 2010 után.

Sőt, abban is majdnem biztosak lehettünk, hogy a Mol (amely sok százmilliárd forint többletnyereséget ér el az olcsó orosz olaj vásárlásával) és a bankszektor (amelynek nyereségességét a megugró jegybanki kamatszint megemeli, amennyiben ezt nem fizetik ki magasabb betéti kamatokon keresztül a betéteseknek), különösen az OTP lesznek leginkább a célkeresztben - írja blogjában a közgazdász.

Olyanok kereskednek magyar eszközökkel, akiknek semmi helyismeretük és valószínűleg tapasztalatuk sincsen? Fotó: MTI
Olyanok kereskednek magyar eszközökkel, akiknek semmi helyismeretük és valószínűleg tapasztalatuk sincsen? Fotó: MTI

Felteszi a költői kérdést is: "Erre mi történik a magyar tőzsdén? Amikor kijön a konkrét hír – egyébként számomra meglepően alacsony az adóelvonás mértéke a Mol esetében, amely sokkal több “extraprofitot” keres az orosz olajon, mint, amit elvonnak tőle – a két nagy részvény árfolyama pánikszerűen összeomlik.

"Tényleg volt valaki, akit ez meglepetésként ért? Az igazán meglepő az, hogy bárki meglepődött" - írja, aki szerint a forint esete is említésre méltó.

Bejelent a kormány egy igazán combos, a GDP 3,5 százalékát kitevő (ez a Bokros-csomag méretének közel kétharmada!) megszorítást, ami kifejezetten kedvező kellene, hogy legyen a forintnak.

Persze ha nagyon muszáj, akkor tud erre magyarázatot találni a közgazdász: megijedtek a befektetők, hogy Orbán Viktorék már megint az unortodox útra tévedtek, és pláne most, hogy amúgy is konstans háborúban állunk az Európai Unióval, ennek az az üzenete, hogy a nézeteltérések fokozódnak, és sokáig nem kapunk az EU-ból pénzt, ami további gazdasági lassulást (recessziót?) és új megszorításokat jelenthet. "De azért, ha őszinték vagyunk, a forint szempontjából a jelen csomagnak azért inkább kedvezőnek kellene lennie" -.mutat rá Zsiday.

Sokkal valószínűbb magyarázat, hogy olyan emberek (főleg külföldi befektetők) kereskednek magyar eszközökkel, akiknek semmi helyismeretük és valószínűleg tapasztalatuk sincsen. Innentől viszont a klasszikus elmélet, miszerint a tőzsde előrejelez, meg “anticipál”, abszolút nem áll meg. Egyébként az elmúlt két évben végig ezt lehetett látni nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten: amíg a teljesen nyilvánvaló dolgok konkrétan nem következtek be, addig a tőzsdék nem reagáltak. "Az ember azt gondolta volna (mint ahogy sajnos gondoltam én is számtalan esetben), hogy “áááá, ez már biztos beépült az árakba, hiszen nyilvánvalóan bekövetkezik, mindenki tudja” - írja a szakértő. De nem. Szóval fura módon egyáltalán nem előrelátó és előregondolkodó a piac nagyjából a koronavírus-járvány kezdete óta, de ezek közül is kiemelkedik a mostani magyar eset.

"Buy the rumour, sell the fact? A fenét. Ne gondolkodj előre, és reagálj majd csak a tényekre! Érdekes. Meglepő."

Egyébként kevés szó esik róla az extraprofitról való elmélkedés mellett, de Nagy Márton miniszter azt mondta, hogy az adók csak a csomag 40 százalékát teszik ki, ebből viszont az következik, hogy a GDP körülbelül 2 százalékát elérő megszorítás jön a minisztériumokban beruházások elhalasztásával, bérstoppal stb. "Egy ilyen komoly pénzelzárást levezényelni nem egyszerű, számíthatunk a minisztériumok ellenállására, és a tapasztalat az, hogy még a legnagyobb jószándék mellett sem tud megvalósulni az egész csomag a belső obstrukció miatt, úgyhogy kíváncsi leszek mennyire tudja ezt valóban átnyomni a kormányzat a bürokrácián" - fogalmazza meg Zsiday. Valószínűleg nem teljesen. A jelenlegi csomagot részben emiatt, és amiatt is, mert nem biztos, hogy önmagában elegendő a költségvetés stabilizálására, valószínűleg követni fogja még idén vagy 2023-ban egy másik.

##cikkajanlo,161220###

További probléma, hogy nem nagyon látszik, hogy hogyan és mikor fogják tudni kivezetni az új különadókat anélkül, hogy túl nagy lyukat ütnének a költségvetésbe ezzel. "Magyarul, nem fogadnék nagy összegekkel arra, hogy 2023 után ezeket kivezetik" - mutat rá a szakértő.

Szóval a megszorítások tartósak, és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel a csomaggal végük van.

A piaci szereplők pedig a mostani eset alapján a következő hír bejelentésekor is teljesen meg fognak lepődni, bármennyire is nyilvánvaló lesz az már hetekkel előtte… 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!