2p

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB Zrt.) 2009-ben eddig több mint 50 milliárd forintot folyósított a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások jóváhagyott hitelkérelmeire - közölte a bank.

Az MFB Zrt. a válság kezdete óta kiemelt figyelmet fordít a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztési-, beruházási- és forgóeszköz-finanszírozásának megoldására - olvasható a közleményben.

A kkv szektor által elérhető, programok szerint kihelyezett kumulatív összegeket hetente teszi közzé a bank, a közvetlenül jóváhagyott hitelek havonként kerülnek összesítésre.

A legfrissebb jelentés szerint a bank 2009. november 22-ig közel 280 milliárd forint új hitelt hagyott jóvá a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében, november 16-a és november 22-e között pedig 1436 millió forintot folyósított a  mikro-, kis- és középvállalkozási szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése.

A közleményben a pénzintézet hangsúlyozza, hogy az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési-, Agrárfejlesztési- és az Agrár Forgóeszköz-, valamint az MFB Forgóeszköz Hitelprogramok keretein belül további jelentős források állnak még a szektor rendelkezésére. Hozzáfűzi: hiteleinek kedvezményes kamata változatlanul kevesebb, mint 5 százalék (3 havi EURIBOR + legfeljebb 4 százalék, 15 éves futamidőre).

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!