A civil szervezet hétfői közleményében úgy fogalmaz: a szövetséghez érkezett panaszok azt mutatják, hogy a fogyasztók még mindig kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat a vállalkozásokkal szemben a szerződéses kapcsolatokban.
A FÉBÉSZ szerint a békéltető testületi eljárás szabályait meg kell változtatni, mert az eljárásokban több vállalkozás még mindig nem együttműködő annak ellenére, hogy a békéltető testület a bíróság mellett az egyetlen fórum a felek jogvitájának rendezésére. A szövetség szerint bővíteni kellene még a gyermek- és fiatalkorúak védelmét szolgáló rendelkezéseket, továbbá a használati-kezelési útmutatóra vonatkozó előírások pontosítása mellett, szükséges a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelemben betöltött szerepének növelése is.
A fogyasztóvédelmi szervezet úgy látja, hogy a bírság a leghatékonyabb eszköz a vállalkozások jogkövető magatartásának ösztönzésére és a jogsértő magatartástól való visszatartásra, így a bírság összegének megállapításánál a jelenlegi határokat kellene a jövőben is alkalmazni.
A fogyasztóvédelmi törvény mellett a kapcsolódó jogszabályok módosítása is szükséges, így a feltételhez kötött jótállás, a hónapokig szervizben álló műszaki cikkek, az alkatrész utánpótlás és a szakértői vélemények kötelező erejének kérdését is rendeznie kell a jogalkotónak - írja közleményében a FÉBÉSZ.
MTI