Az egészségügy teljes ráfordításai 2001-ben mindössze a GDP 6,8 százalékát tették ki. Ez a mutató jóval az OECD-térség egészének átlaga alatt van és a hazánkhoz hasonló adottságú országokhoz (Portugália, Görögország, Csehország) képest is alacsony.
A közkiadásokból származó egészségügyi kiadások az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkentek, s csak a 2000-es és 2001-es évben emelkedtek. A gyenge finanszírozás oka szakértők szerint az volt, hogy a kormányok inkább a költségvetés hiányát próbálták csökkenteni. Mindemellett az egészségügyi intézmények felszereltsége is lényegesen elmarad az átlagtól, viszont az orvosokkal való ellátottság a fejlett államok szintje felett van.
Az OECD-térségben átlagosan az egészségügy 72, Magyarországon 75 százalékát finanszírozzák közpénzekből. Míg azonban az OECD-államokban a magánrészt főleg magánbiztosítók adják, addig itthon jelentős hányadot képviselnek a zsebből való fizetések.
A sereghajtók között a magyar egészségügy
Magyarország az utolsók között van az OECD frissen publikált egészségügyi összehasonlító elemzésének legtöbb mutatójában – adta hírül a Világgazdaság.