Augusztusban a követelések összértéke mindössze 2,8 milliárd euró volt. A csődgondnokok német szövetsége szerint a cégcsődök számának emelkedése ismét felgyorsult, most a következményes csődök sokasodnak, vagyis amikor a beszállítók és a szolgáltatók válnak fizetésképtelenné egy-egy nagyobb cég összeomlása miatt.
Az idei évre összesen 34 ezer cégcsődre számítanak Németországban, a tavalyi 29 ezer után. Az első kilenc hónapban a csődök összesített száma 24717 volt, ez 11,2 százalékos növekedés a tavalyi megfelelő időszakhoz képest.
A cégcsődök következtében előálló követelések összesítve 75,2 milliárd eurót tettek ki az időszakban, ami máris jóval meghaladja az eddigi rekordot: az eddigi csúcsévben, 2002-ben az év egészében is csak 61,5 milliárd euró volt az összesített követelésállomány.
(MTI)