Képzeljük csak el, mi lenne, ha a Montesqieu alapvetésében szereplő három hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás) bármelyikét egyáltalán nem ellenőrizné a közösség! Ha például a kormányt nem a parlament, a nép képviselete választaná, hanem mondjuk néhány tábornok! Mi lenne, ha az országgyűlést nem a nép választaná, hanem mondjuk a király vagy a kormányzó meghívná a törvényhozásba azokat az arisztokratákat és főpapokat, akiket elitnek tekint?! (A feudális monarchiák mellesleg így működtek, de legalább nem csúfolta azokat senki demokráciának.) Hát akkor mi lenne, ha a bíróságok nem közpénzekből működnének, és pénzügyi helyzetük, így az ott dolgozó jogászok megélhetése is attól függne, hogy az azokat működtető gazdasági csoportok peres ügyeiben milyen döntést hoznak?!
(Költői kérdéseknek szántam a fentieket, de nem állom meg, hogy ne válaszoljak rájuk. Szóval mi is lenne? ENSZ határozat lenne, aztán esetleg általános embargó, ha pedig megfelelően kiéhezett a nem elég demokratikus viszonyok közt élő nép, beindulhatna a "humanitárius élelmet a valamennyi összes létező ásványkincseidért" program. Amennyiben pedig ebbe az illegitim kormányfő nem egyezik bele, és tényleg tetemes mennyiségű természeti kincs nyugszik kevéssé demokratikus földben, előbb-utóbb alighanem megjelenik a U.S. Army.)
Nos, a negyedik hatalmi ág függetlenségének és társadalmi legitimitásának igényével más a helyzet. A média a közösségi folyamatokra és hatalmi viszonyokra való messzemenő befolyása révén zárkózott fel az előbbi három mellé. Nem pusztán kérdéseivel orientál, de válaszaival manipulál. A szavazófülkében hezitáló állampolgár mögött áll, és súg.
Az egyéni tudat tetszőleges formálását az üzleti marketing mára tökélyre fejlesztette. Négy évenként ezt a tudást és technológiát a politika hasznosítja, hogy néhányarcú önmagát termékké formálva eladja. A médiafogyasztás elhatalmasodásának korában az egyén pszichéje szinte állandóan a választott orgánumok befolyása alatt áll.
Realitásérzékünket megtéveszteni hivatott a sajtószabadságra való állandó hivatkozás, melynek révén a mindnyájunkat manipuláló média létében épp szabadságunk kiteljesedését látjuk. A sajtószabadság fogalma azonban nem pusztán a sajtó politikától való függetlenségét kell, hogy jelentse, hanem a politikát teljesen átszövő szervezett üzlettől való szabadságát is. Enélkül ugyanis a politikai akarat éppoly könnyen szabályozza a sajtót, akárcsak cenzúra idején.
Úgynevezett demokráciáink sarokköve a társadalmi szuverenitás, mely a három hatalmi ág esetében jól-rosszul, de érvényesül. Mi a helyzet a negyedik hatalmi ággal? A média befolyása az egyénre döbbenetes mértékű, szinte teljes körű, az egyénnek viszont semmilyen befolyása nincs a médiára. Ez a nép szuverenitásának rendkívüli hiányossága. Ha ez a helyzet továbbra sem változik, az instant vélemények szabadságára épülő dédelgetett demokráciáink könnyen orwelli rémálomba csaphatnak át, ráadásul az állandó tudatmanipuláció révén teljesen észrevétlenül.
Az egyénnek át kell vennie az ellenőrzést a média felett! A médiát demokratizálni kell! De hogyan?
A cikk második részét a héten közöljük az mfor.hu-n!
Puzsér Róbert
Kapcsolódó anyagok:
A hamiskártyás média
A nagy magyar fuck ya biznisz
Antiglobalizációs biznisz
"Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!"
Antiglobalizáció, első lecke
