A fogyasztóvédelmi ellenőrzések elsődleges célja, hogy a fogyasztók nagyobb biztonságban érezhessék magukat, a pénzükért korrekt árukat és szolgáltatásokat kapjanak. Az ellenőrzések azonban nemcsak a fogyasztók érdekeit szolgálják, hanem a tisztességes piaci szereplőkét is, hiszen az ügyeskedők és a szabályszegők kiszűrése és felelősségre vonása javítja a piaci szereplők esélyegyenlőségét. A fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzések hozzájárulnak a feketegazdaság és fekete foglalkoztatás visszaszorításához is - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
A korábbi összehangolt ellenőrzéssorozatok - a Csillagszóró és a Kikelet Hadművelet - tapasztalatait, pozitív megítélését értékelve döntött úgy a kormány, hogy Kánikula Kommandó néven újabb összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozatot indít.
A nyári ellenőrzések során a szakemberek fokozott figyelmet fordítanak az élelmiszerláncok biztonságára, a szezonális munkavállalásra, valamint a kedvelt pihenőhelyek ellenőrzésére. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ennek fényében kiemelten vizsgálja a medencés és a természetes fürdőhelyeket, valamint az utazás higiéniás feltételeit.
A Fogyasztóvédelmi Hatóság többek között a vendéglátást, a vásárokat és a piacokat, valamint a taxiszolgáltatást ellenőrzi fokozottabban ebben az időszakban.
Az adóhatóság, a pénzügyőrség és a munkaügyi felügyelet a kiemelt rendezvények, a szezonális tevékenységek ellenőrzésében vesz részt, nagy figyelmet fordítva az idegenforgalomi szempontból kiemelt területekre.
A Kánikula Kommandó első két hetében a részt vevő hatóságok 101 üzletet zártak be, 14 vállalkozás tevékenységét függesztették fel, több mint kétmillió forint értékben koboztak el cigarettát, alkoholt, CD-t és DVD-t, valamint közbiztonsági szempontból veszélyes eszközöket.
Tizenhat tonna élelmiszert kivontak a forgalomból, több mint félezer esetben pedig felfüggesztő vagy eltiltó határozatot hoztak szabálytalan munkavégzés miatt. Az ellenőrök munkáját segítő rendőrök az ellenőrzések során négy körözött személyt fogtak el és 39 esetben intézkedtek szabálysértőkkel szemben. A szakemberek a bírságok közel felét munkaügyi, munkavédelmi vétség miatt szabták ki. A tapasztalatok szerint a nyári csúcsidőszakban főként a vendéglátásban jellemző a fekete foglalkoztatás.