2p

A villamos energia esetében 1-3, a földgáz esetében 4-6 százalékos költségnövekedést eredményezhet az ipari energiafogyasztók számára a 2004. január 1-jétől tervezett energiaadó bevezetése.

A villamos energia esetében 1-3, a földgáz esetében 4-6 százalékos költségnövekedést eredményezhet az ipari energiafogyasztók számára a 2004. január 1-jétől tervezett energiaadó bevezetése – mondta el a Világgazdaságnak Drucker György, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának (IEF) főtitkára.

Az energiaadó intézményének a pénzügyi és a gazdasági tárca által elkészített tervezetét egyelőre ugyan csak szűk körben ismertették, az előzetes információk alapján azonban szakmai körökben úgy vélik, számos pontja vitatható, illetve elfogadhatatlan az érintettek számára.

Drucker György jelezte, tisztában vannak vele, hogy Magyarország uniós csatlakozásával összefüggésben jogharmonizációs feladatot jelent az energiaadó intézményének bevezetése. Azt viszont nem értik, miért kell hónapokkal a május 1-jei csatlakozásunk előtt, és az unióban jellemzőnél nagyobb mértékű közteherként bevezetni az energiahordozók után fizetendő adót.

Az IEF nem érti, hogy miközben a magyar ipar versenyképességének javítására külön versenyképességi tanács alakul, a gyakorlatban a kormány miért hagyja figyelmen kívül a versenyképességet. A tervezet szerint ugyanis az energiaadó egyértelműen tovább rontaná az energiaigényes ágazatok versenyképességét – írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!