A fogyasztóért folyó versenyben fontos tényező a kereskedő és a vevő közötti bizalom, amelyet erősíthet a fogyasztóvédelmi tanácsadó központ, közölte az ügyvezető igazgató.
Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója más bevásárló központok számára követendő példának nevezte a WestEnd kezdeményezését, amely illeszkedik a készülő fogyasztóvédelmi charta célkitűzéseihez.
Posch Péter elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi tanácsadó központ működtetését a WestEnd független fogyasztóvédelmi szakemberekre bízta. Az ügyvezető abban bízik, hogy a helyszíni fogyasztói panaszok helyi ügyintézése lehetővé teszi az átfutási idő rövidülését, illetve a tanácsadás révén csökkenhet a panaszok száma.
Az ügyvezető szerint mivel a WestEnd bevásárlóközpont - ahol 389 üzlet működik és évente 20 millió látogató fordul meg - médiumként is fontos szerepet tölt be, a fogyasztóvédelmet kiemelten kezelik. Posch Péter elmondta, hogy az idén a központ működtetésére 7,5 millió forintot, a laboratóriumi bevizsgálásokra 2-2,5 millió forintot szánnak.
A WestEnd Vevőkör fogyasztóvédelmi tanácsadó központ vasárnap kivételével minden nap 11 és 19 óra között van nyitva, a fogyasztók a szolgáltatást ingyen lehetik igénybe.