3p

Az élelmiszerlánc biztonságért felelős szakemberek a guargumi esetleges dioxin szennyezettségével kapcsolatos első hivatalos eredményeket pénteken teszik közzé a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban. Süth Miklós országos főállatorvos szerint ugyanakkor alapos a gyanú, hogy Magyarországra is került dioxinnal szennyezett guargumi.

Az MTI érdeklődésére az agrártárca szóvivője, Dékány András megerősítette, hogy a szakértők tartani tudják az előzetes ütemtervet és csütörtökön elkészülnek az első hivatalos vizsgálati eredmények. Ezeket az eredményeket azonban még ki kell értékelni, amit várhatóan csütörtökön éjszaka végeznek el. Az első értékelt vizsgálati eredményeket pénteken délelőtt hozzák nyilvánosságra az agrártárcánál - mondta Dékány András.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a termékek biztoságáért a gyártók a felelősek, ezért a vizsgálatok költsége is őket terheli. Ez Süth Miklós, országos főállatorvos korábbi közlése szerint tételenként 440 ezer forint. Hozzátette: amíg a hatóság hitelt érdemlően nem tudja bizonyítani, hogy egy-egy guargumi szállítmányban nincs dioxin-szennyezés, illetve a dioxin-szennyezés mértéke a határérték alatti, addig nem engedélyezik az állományjavító anyag belföldi felhasználását.

Az anyagot használó cégeket pedig önkorlátozásra kérik. Kitért arra is, hogy állategészségügyi bírságra számíthat az a cég, amelyik a tiltást nem tartja be; a bírság mértéke 20 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet. Süth Miklós kitért arra, hogy a széles körben alkalmazott guargumitól még senki sem betegedett meg Magyarországon és erre a szakemberek nem is számítanak.

Az országos főállatorvos azt is elmondta, hogy alapos a gyanú, hogy Magyarországra is szállítottak abból a Csehországból származó sárgabaracklekvárból, amely a határérték felett tartalmazhat dioxint a termékben lévő guargumi adalék miatt.

Jelenleg a magyar állategészségügyi hatóság úgynevezett visszaellenőrzést tart a guargumi-ügy kivizsgálása kapcsán, a vállalkozások bejelentései alapján ellenőrzik azokat az élelmiszermintákat, amelyeket a cégek eljuttattak a vizsgáló laboratóriumba.

Az ellenőrzések folyamán szerdán alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy Magyarországra is szállítottak abból a Csehországból származó sárgabaracklekvárból, amely a határérték felett tartalmazhat dioxint a termékben lévő guargumi adalék miatt. Erről Magyarországon a Friesland Hungária tette meg az úgynevezett önbejelentést, ami arra vonatkozik, hogy a cég Túróvarázs Sárgabarackos és a Krémes duó Sárgabarackos termékébe kerül ebből a baracklekvárból.

Süth Miklós hozzátette: amennyiben a gyanú beigazolódik, úgy a cég intézkedik az érintett termékek boltokból való visszahívásáról, illetve az idáig legyártott tételeket sem fogja forgalomba hozni a vizsgálat lezárultáig. A főállatorvos szerint a vizsgálat rövid időn belül lezárulhat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!