Kockázatos blöffbe ment bele a magyar kormány, amikor felkarolta az Eb-rendezés ötletét, bár tény, a politikai versengésben kényszerpályán mozgott. Ha elutasítja azt, könnyen rá lehetett volna sütni, hogy a nemzeti egység ellen van, hiszen mi más kovácsolhatná össze jobban az örökké széthúzó magyarságot, mint az, hogy 26 év után - a szégyenteljes mexikói vb-t követően - ismét világversenyen vehet részt a válogatott.
Arról nem is beszélve, hogy a magyar labdarúgás sírásójának stigmáját - pedig hol van már a magyar foci - sem moshatta volna le magáról, amely jelző az FTC másodosztályba sorolása óta érett.
Van tehát egy kényszerpálya: indulni kell - politikai okokból. Adott azonban egy sokkal súlyosabb helyzet is, mégpedig a magyar államháztartásé, amely az elmúlt egy évben a csőd szélén táncolt, és mára is csupán annyit javult a büdzsé állapota, hogy a megszorítások következtében a szakadék szélén megkapaszkodtunk. Egy sikeres pályázat esetén ebben az ingatag egyensúlyi helyzetben kapott volna egy újabb - akár végzetesnek is bizonyulható - ütést a költségvetés.
Ha nyerünk, adódott volna egy vesztes-vesztes értékelméleti szituáció. Választhattuk volna a blamát a világ előtt, és elismerjük, hogy nincs pénze az államnak az Eb-rendezésére, vagy esetleg bezáratunk még egy csomó kórházat, kirúgunk több tízezer közalkalmazottat, csökkentjük a nyugdíjakat - és büszkén megrendezzük az Eb-t...
Persze a médiahiszti meg a nagy Eb-rendezési blöff közepén mindenki azt harsogta, hogy a múltunk alapján megérdemelnénk a rendezést. De nyissuk már ki a szemünket: itt nincs se foci, se néző, se stadion, se infrastruktúra, se pénz! Amit fel tudunk mutatni, az csupán egy néhai focista, akit egykor a világ legjobbjai között tartottak számon - egy több milliárd eurós üzlet esetében ez vajmi kevés.
Tudom, utólag mindig könnyű okosnak lenni, és bizonygatni: kártyavárat építettünk, amikor elhittük, hogy mi rendezhetjük majd a 2012-es Eb-t. Most azonban, hogy összedőlt a kártyavár, nyugodtan sóhajthatunk egy nagyot Gyurcsány Ferenccel együtt, és örüljünk, hogy egy értelmetlen presztízsberuházás miatt nem kell a következő fél évtizedben közösen szívnunk.
Király Béla
