Androulla Vassiliou egészségügyi biztoshoz tizenkét uniós tagország negyvenkét fogyasztóvédelmi, egészségügyi és szülői szervezete, köztük a magyar Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) fordult felhívással. A hét szóban forgó adalékanyagról ugyanis egy brit tanulmány megállapította, hogy összefüggés lehet a fogyasztása és a gyerekeknél egyre gyakrabban jelentkező hiperaktivitás és figyelemzavar között, az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (EFSA) a közelmúltban mégsem javasolta, hogy bármilyen lépést tegyenek az ügyben.
Miután nyugati közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a túlnyomó többség elutasítja a problémás színezőanyagok jelenlétét Európa-szerte, az ipar is mozgolódni látszik, legalábbis számos élelmiszergyártó és -kereskedő jelezte, hogy átdolgozza termékei összetételét.
A színezékek lecserélése elvileg nem jelent különösebb problémát: Dömölki Lívia, az OFE élelmiszer-szakértője is leszögezi: a vitatott hat színezék könnyedén behelyettesíthető. Nem így viszont a nátrium-benzoát, amely a legtöbb üdítőital tartósítószere. Dömölki Lívia szerint a piacon nem ismert más, behelyettesíthető alapanyag. A szakértő elmondta: az OFE egyelőre az egészségügyi uniós biztos döntésére vár, és utána döntenek arról, hogy milyen további lépéseket tesznek az ügyben.
A most "hírbe hozott" adalékanyagokkal kapcsolatos probléma egyébként részben igaz a különféle "E" jelzetű adalékanyagok jó részére is: nem igazán tudni róluk, hogy hosszú távon milyen hatást gyakorolnak a szervezetre. Bár a napi bevihető határérték meghatározásakor a toxikológusok-sejtbiológusok többszörösen "túlbiztosítják" magukat, az adalékanyagoktól a dietetikusok mégis húzódoznak. Dömölki Lívia szerint az egyes élelmiszer-adalékról leginkább csak évtizedes problémamentes használat után lehet biztosan kijelenteni, hogy az nem ártalmas az egészségre - számol be a Népszabadság.