2p

Inflációs aggályok állhatnak a keddi agresszív magyarországi jegybanki kamatemelés mögött, a térséggel foglalkozó londoni befektetési elemzők szerint.

Andrew Roberts, a Citigroup londoni befektetési irodájának feltörekvő piaci elemzője az MTI-nek az 1,00 százalékpontos kamatemelés után azt mondta: az MNB és a pénzügyminisztérium a sáveltolás után 250-260 forintban jelölte meg a kívánatos árfolyamsávot, de a keddi korai 263 forint körüli árfolyamok azt jelezték, hogy a piac nem mozog a kívánt irányba. - Ebben a helyzetben a jegybank az inflációs célt szem előtt tartva egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy kamatot kell emelni - mondta a világ legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportjának londoni elemzője. A cég előző nap kiadott gyorselemzésében még a jegybanki kamat változatlanul hagyását jósolta keddre.

Roberts szerint a forint-leértékeléssel felérő múlt heti sáveltolással, majd rövidre rá a forint erősítését célzó kamatemeléssel az MNB két külön üzenetet fogalmazott meg; az első kifelé szólt, és a majdani magyar eurócsatlakozás árfolyam-előkészítésének része volt, a keddi kamatemelés viszont rövid távú árfolyam-intézkedés a 250-260 forintos sáv védelme érdekében.

Dwyfor Evans, a Bank of America londoni befektetési részlegének térségi stratégája szerint a ház meglepetéssel fogadta a keddi kamatemelést, mert azt várta, hogy a jegybank még ad egy kis időt az euró-forint árfolyam kialakulásának. Evans szerint az, hogy az MNB a sáveltolás után ilyen rövid idővel kamatot emelt, arra utal, hogy veszélyben érzi a 2004 végére kijelölt inflációs célt. A Bank of Americánál számítottak arra, hogy valamikor az év folyamán kamatemelés lesz, de arra nem, hogy ilyen hamar - mondta az elemző.

Evans szerint az MNB-nél attól tarthattak, hogy a forint akár 265-270 forint/euró fölé is gyengülhet, és ott stabilizálódik, ami erősen megnehezítené a jövő évi inflációs célok elérését. A BoA szakértője azt mondta, hogy szerinte viszont a forint előbb-utóbb kamatemelés nélkül is valahol 260 alatt stabilizálódott volna.

Evans szerint lehet, hogy a pénzügyi vezetés a külpiaci versenyképesség-erősítő leértékeléssel, majd a belső kereslet visszafogásával járó, szinte egyidejű monetáris szigorítással próbál valamilyen egyensúlyi helyzetet megteremteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!