2p

A Heves megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség két koncentrált ellenőrzést tartott az idegenforgalmi főszezonban Eger és a Mátra térségében, valamint a Tisza-tónál: az összesen 252 vendéglátó egység 70 százalékánál találtak hiányosságokat; ez az érték tavaly még 86 százalék volt. Összesen 7,3 millió forint bírságot szabtak ki, ami 20 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, annak ellenére, hogy több egységet vizsgáltak.

Ezen túlmenően 15 szálláshelyet és 10 strandcikkeket árusító egységet is ellenőriztek, a borsodi, nógrádi, hajdú-bihari és Szolnok megyei kollégáik, valamint az adóhivatal és civil fogyasztóvédelmi szervezetek bevonásával.

A tapasztalatokról tartott szerdai sajtótájékoztatón Pintér István, az egri felügyelőség vezetője hangsúlyozta: a korábbi évekhez képest összességében csökkent a kifogások aránya. A vendéglátóhelyeken 70 százalékban találtak hibákat, döntően az ártájékoztatásban, 2004-ben 87 százalék, 2005-ben 86 százalék volt a kifogásolási arány.

A szálláshelyeknél 60 százalékban találtak kifogásolni valót, 2004-ben ez az arány 60 százalék, míg 2005-ben 75 százalék volt. Az idén először ellenőrizték a strandcikkek forgalmazását: tíz egységet vizsgáltak, s mindegyiknél volt kifogás. Emiatt 430 ezer forint bírságot szabtak ki.

Pintér István összegzésképpen elmondta: súlyos, kirívó szabálytalanságokat sehol nem találtak. Az összes vizsgálat 70 százaléka tárt fel hiányosságokat, ám a bírságolási arány ennél lényegesen alacsonyabb, 40-45 százalékos volt.

Hozzátette: fogyasztóvédelmi szempontból a Tisza-tónál a legjobb a helyzet, majd Eger és térsége következik, a legrosszabb eredmények a mátrai területeken születtek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!