[ajanlo=1321][igazitas=right/]A miniszterelnök nemrég jelentette be, hogy Magyarország Európa legnagyobb bioüzemanyag-termelője lesz. Folláth Györg ennek kapcsán kifejtette: Magyarországon - ahol tartósan jelentős a gabonafelesleg - jók a termőhelyi adottságok, színvonalas termelési kultúra alakult ki, versenyelőny a csekély munkabér és az alacsony földhasználati díj. Megvannak tehát a feltételei annak, hogy hazánk Európa egyik legnagyobb gabonaalapú bioetanol-előállítója legyen - írja a Népszabadság.
Nem véletlen persze a bioetanol iránti igény erősödése, ez az erőforrás nem fogyatkozó, hanem az agrárfelesleg felhasználásával megújuló energia, ami a benzinhez keverve javítja az oktánszámot és csökkenti a járművek károsanyag-kibocsátását.
A nagyratörő tervek ellenére figyelemre méltó, hogy Magyarországon a felhasznált üzemanyagokban a bioenergia jelenleg 0,2 százalék, miközben az uniós ajánlás 2 százalék. A parlament adótörvény-módosítása alapján a középtávra tervezett 4,4 százalékos arány is alatta marad az EU által erre az időszakra előírt 5,75 százaléknak. A vezérigazgató szerint az uniós ajánlások sokszorosát tudnánk előállítani. A tervek szerint 2008 után évenként százezer tonna bioetanolt használunk föl, a magyar termelőkapacitás viszont elérheti az évi kétmillió tonnát is. Ezt a mennyiséget csak a teljes európai piac képes felvásárolni. Erre azonban csak akkor van esély, ha létrejön az egységes, korlátozásoktól mentes, átlátható európai alkoholpiac - számol be a Népszabadság.