Magyarországon csupán 600-700 innovatív vállalkozás működik, ami még akkor is rendkívül alacsony, alig két százalékos arány, ha csak a legalább tíz főt foglalkoztató cégek 40 ezres számához viszonyítunk, a 12-15 százalékos uniós átlaghoz képest pedig még inkább riasztó ez a mutató - mondta Pakucs János, az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ elnöke. A szervezet rendezi az EBN 2008. évi konferenciáját, a kétnapos tanácskozás június 26-án kezdődik Budapesten.
Az EBN az innováció ügyét előmozdítani hivatott nemzetközi szervezetek közül az egyik legjelentősebb, több mint 160 Üzleti és Innovációs Központot (BIC) tömörít. A központok - köztük például az Innostart - azt segítik elő, hogy egy ötletből üzletileg sikeres termék vagy szolgáltatás legyen. A kilencvenes évek elején alakult EBN soha korábban nem tartott éves kongresszust új uniós tagállamban.
Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke szerint az EBN helyszínválasztása a magyar innovációs szervezetek munkájának elismeréseként értékelhető, és egyben jelzés is az egész térségnek, hogy kapcsolódjon be jobban az európai kutatás-fejlesztési és innovációs vérkeringésbe. A kongresszus kiemelt célja éppen ez, a nyitás az új uniós tagállamok felé és a szorosabb együttműködés kiépítése a közép-kelet-európai államokkal - mondta az MTA alelnöke.
"Egy BIC nagyjából úgy működik, mint egy klinika" - mondta az MTI-nek Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal (NKTH) elnökhelyettese. "Bejön egy feltaláló az ötletével, az innovációs szakemberek pedig a speciális tudásukat, technológiájukat mozgósítva kidolgozzák, hogy miként lehet üzleti sikerré tenni az ötletet. A másik fő feladatuk, hogy megtalálják a befektetőt, aki a haszon reményében hajlandó kockáztatni és csatlakozik a termék vagy szolgáltatás kifejlesztőjéhez" – mondta.
BIC minősítéssel négy magyar szervezet rendelkezik, amelyek csütörtökön együttműködési megállapodást kötöttek. A Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, az Innostart, a Székesfehérvári Vállalkozói Központ Közalapítvány, illetve a ValDeal Innovációs Zrt. a sajtótájékoztatón aláírt megállapodásban azt tűzték ki célul, hogy tevékenységük összehangolásával minél hatékonyabban vegyenek részt az innovatív magyar cégek fejlesztésében, különös tekintettel a mikro- és a kisvállalkozásokra.