A PSZÁF 489 millió forintra büntette meg a Soros Fund-ot azért, mert megállapítása szerint 2008. október 9-én a Soros Fund piacbefolyásoló magatartása az OTP részvények tőzsdei árfolyamának drasztikus eséséhez vezetett - olvashattuk idén márciusban a jogerős ítélet meghozatalakor. Az ominózus napon a bankpapírok 14,33 százalékos zuhanás után zártak a tőzsdén.
Azon az októberi napon rögtön mindenki egy nagy eladóra gyanakodott, hiszen napközben majdnem 10 százalékos pluszban is volt a bankrészvény, majd a zárókötésben szakadt nagyot. Pár hónapra rá a PSZÁF előállt azzal, hogy Soros alapja volt felelős az OTP bedöntéséért, ezért kapott félmilliárd forintos bírságot, amit fellebbezés után idén tavasszal jogerősen is ki kellett fizetnie.
Ma délutánra ismét sikerült összehozni a három évvel ezelőtti bukás kétharmadát miután Lázár János bejelentette, hogy a Fidesz-frakció újabb javaslattal állt elő a devizahitelesek védelme érdekében. Ha elfogadja a kormány az ötletet, akkor a már korábban rögzített árfolyamokon mindenki kifizetheti megmaradt hitelét, ehhez pedig új forinthitelt vehet majd fel. Ebből pedig az következik, hogy a 180 forintos és a 230 forintos szint közötti veszteséget a bankoknak kellene lenyelni. Ez az OTP-re nézve legalább százmilliárdos nagyságrendű veszteséggel járna.
A fentiek után kíváncsi leszek, hány százmilliós bírságot kap Lázár János a pénzügyi felügyelettől. Na jó, ne legyünk naivak: a kormánypárt frakcióvezetője egy fillért sem fog fizetni. Azt pedig sosem fogjuk megtudni, volt-e éppen OTP-shortja ma reggel Lázárnak. Az eset kísértetiesen hasonlít a Mol tavaszi állami megvásárlására. Mielőtt a miniszterelnök bejelentette, hogy megvesszük az oroszok 21,2 százalékát, négy százalékkal erősödtek az olajcég papírjai, miközben minden más részvény bukott. Az eset után kérdésünkre a PSZÁF-nál nem kívánták kommentálni, hogy történhetett-e tiltott piacbefolyásolás, bennfentes kereskedés vagy hasonló. Pedig ránézésre egyszerű volt a képlet: reggel valaki kapott egy fülest, elkezdte zsákolni a Molt, majd a bejelentés előtt továbbadta.
BK