Nyolcvan százalékuk a kevésbé fejlett országokban és Fekete-Afrikában él, és gyakorlatilag semmilyen esélyük sincs arra, hogy elérjék a 2015-re kitűzött fejlesztési célokat.
Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) tanulmánya szerint szoros kapcsolat van a mélyszegénység és az energiaellátottság között: a burundiak, csádiak, libériaiak mindössze 3 százalékának, a Ruandában, a Közép-Afrikai Köztársaságban és Sierra Leonéban élők kevesebb mint 5 százalékának és a mianmariak és az afgánok 13 százalékának van áramellátása.
"Jelenleg a fejlődő országok mintegy 1,5 milliárd lakója nem rendelkezik árammal, és 3 milliárd függ a szilárd energiahordozóktól (biomassza, szén) a fűtéshez és a főzéshez" - mutatnak rá a jelentés szerzői.
A tanulmányt az Egészségügyi Világszervezettel közösen végezték el 140 fejlődő országban, amelyek közül 50 szerepel a legkevésbé fejlett országok között, ahol 750 dollárnál kevesebb az egy főre jutó GDP. Az ötven ország közül 31 Fekete-Afrikában található.
"Tekintettel ezeknek az országoknak az energiához hozzáférési szintjéhez, világos számunkra, rendkívül nehéz lesz, hogy ezek az országok elérjék a 2000-ben kitűzött fejlesztési célokat, így 2015-ig felére csökkentsék a szegénységet" - mondta Takada Minoru, az UNDP energiaügyi és környezetvédelmi felelőse.
A cél eléréséhez arra lenne szükség, hogy további 1,2 milliárd embernek legyen árama, és 1,9 milliárdnak korszerű üzemanyaga a fűtéshez és a főzéshez. A kormányok nem tartják elsőrendű céljuknak, hogy ellássák energiával a lakosságot, inkább látványosan takarékoskodnak - mondta Takada.
A fejlődő világban a lakosság 46 százaléka használ biomasszát és szenet háztartási célokra, a falvakban ez az arány eléri a 71 százalékot. A tanulmány szerzői szerint évente kétmillió haláleset tudható be világszerte az ezekkel a tüzelőanyagokkal járó nagymértékű szennyeződésnek.
A december 7-én kezdődő koppenhágai klímakonferencián várható megállapodás garantálja majd a legfejletlenebb országok átállásának támogatását kevésbé szennyező tüzelőanyagokra.
MTI/Menedzsment Fórum