1p

A magas foglalkoztatási hatású projektek számíthatnak komplex támogatásra az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési operatív programjának 2.1.3-as kódszámú kiírása keretében, írja a Világgazdaság.

Azok a vállalkozások pályázhatnak jó eséllyel az új forrásokra, amelyek támogatási kérelmükben legalább 1,5 milliárd forint elszámolható összköltségű beruházásról adnak számot úgy, hogy a beruházás megvalósítása jelentős számú új munkahely létrehozását és tartós fennmaradását eredményezi. E pályázatokon a rendelkezésre álló keret 2009-re 9 milliárd forint.

Ebből az összegből a kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség becslése szerint 10-30 projekt juthat uniós forráshoz. A vissza nem térítendő támogatás elnyerhető összege minimum 200 millió, maximum 1,5 milliárd forint. Indokolt esetben a támogatás 40 százaléka erejéig előleg is kapható, ám ennek összege nem haladhatja meg a 300 millió forintot. A támogatás mértéke Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon, Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon megvalósuló beruházásnál 50, Közép-Dunántúlon 40, Nyugat-Dunántúlon 30 százalékos lehet, áll a Világgazdaság írásában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!