2p

A vártnál jóval alacsonyabb áron, 27,6 millió dolláros (6,7 milliárd forintos) összegért talált vevőre a Petra Diamonds egyik dél-afrikai bányájában júniusban talált 122,52 karátos kék gyémánt, amelyért előzetesen a nyers gyémántok esetében rekordot jelentő 35,3 millió dollárnál is magasabb összeget reméltek.

A vevő egy olyan társulás, amelynek tagja a londoni székhelyű bányatársaság és egy csiszolással foglalkozó cég, ennél többet azonban nem közöltek arról, hogy ki vette meg a ritka gyémántot, amely a korábbi becslések szerint csiszolva majd 85 millió dollárt is érhet. A cég a vételár 85 százalékát most, a fennmaradó 15 százalékot pedig a csiszolt kő eladása után kapja meg.

Noha a 27,6 millió dolláros összeg jóval alacsonyabb a várt 35-40 milliónál, elemzők szerint nem "katasztrofális". Felhívták a figyelmet arra, hogy a színes gyémántokat különösen nehéz beárazni, mert a szín intenzitása akár tízszeresére is növelheti a kő értékét egy ugyanolyan minőségű fehér gyémántéhoz képest. A kék gyémántok olyan ritkák, hogy nincsenek is pontos adatok a feltárásukról. A drágakő a bórnak köszönheti kék színét.

A Petra Diamonds január óta három nagy méretű gyémántot hozott felszínre a Cullinan bányából, közülük kettő volt kék, egy pedig fehér. A januárban talált 29,6 karátos kék gyémántot 25,6 millió dollárért a New York-i Cora International vette meg. Az ékszerház 12 karátosra csiszolta a ritkaságot, amelynek a Blue Moon nevet adta. A fehér gyémánt egy 232 karátos darab, és az év végéig akarja értékesíteni a Petra Diamonds.

A legmagasabb ár, amelyet egy nyersgyémántért fizettek, 35,3 millió dollár: ennyiért cserélt gazdát 2010-ben egy 507 karátos fehér gyémánt, amelyet szintén a Cullinan bányában találtak - csakúgy, mint a valaha ismert legnagyobb csiszolatlan gyémántot, a 3106 karátos Cullinant, amelyet 1905-ben hoztak felszínre. Azt a drágakövet 105 kisebb darabra vágták, a két legnagyobb az Afrika nagy csillaga és az Afrika kis csillaga. Mindkettő a brit koronaékszerek része, és a londoni Towerben őrzik őket. A Petra Diamondsnak öt bányája van a Dél-afrikai Köztársaságban, egy pedig Tanzániában.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!