2p

A Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) folytatásáról várhatóan májusban dönt a kormány, így az Országgyűlés az arról szóló határozatot még a tavaszi ülésszakban elfogadhatja - közölte Őri István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.

Mint az államtitkár elmondta, reményei szerint a feladatokat hat évre meghatározó program tavaszi elfogadása elősegíti azt, hogy az őszi ülésszakban, a költségvetési vita során a környezetvédelemre a jelenleginél nagyobb hangsúlyt fektessenek.

Környezetvédelemre jelenleg közvetlenül, illetve közvetve a GDP 1,2-1,5 százaléka jut, ezt az arányt a duplájára kellene emelni az Európai Unió tagországainak gyakorlatához hasonlóan - hangoztatta Őri István.

Az államtitkár közlése szerint a program költségigénye eléri az 5 ezer milliárd forintot. Ez az összeg tartalmazza a költségvetési ráfordításokon kívül az EU-támogatásokat és a magánszféra ráfordításait is.

Gergely Erzsébet, a tárca szakértője beszámolt arról, hogy az első hat évre szóló NKP-ról még 1997 őszén született parlamenti döntés, a program az idén ősszel jár le. A két program közötti különbségről kifejtette: amíg az első NKP a környezeti elemek megőrzésére egyenként keresett megoldást, addig a második azokat komplexen kezelve, a fenntartható fejlődés elve alapján határozza meg a célokat.

Az első program a jogharmonizáció teljesítését és az EU-s feladatok kijelölését tartalmazta, a másodikra a megvalósítás és az új kihívások várnak - fűzte hozzá Gergely Erzsébet.

Kitért arra, hogy az NKP II. kilenc tematikus akcióprogramból áll. A környezettudatosság növelése, az éghajlatváltozás kutatása, a környezet-egészségügy és élelmiszerbiztonság, a városi környezeti minőség, a biológiai sokféleség, a vidéki környezeti minőség, a fenntartható vízvédelem, a hulladékgazdálkodás, valamint a környezetbiztonság szerepel az akcióprogramok között.

Őri István szólt arról, hogy május elején Magyarország először képviseltette magát aktív megfigyelőként az EU környezetvédelmi miniszteri tanácsi ülésén. Az informális tanácskozáson Magyarországot a tagállamok egyenrangú partnerként kezelték - tette hozzá Őri István.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!