Mint elmondta, a kiemelt és koncentrált ellenőrzési sorozat december 1-31. között zajlik le, az összehangolt akciók egyenletes elosztásban valósulnak meg, de szükség szerint több hatóság együtt is ellenőrizhet.
A főigazgató példaként említette, hogy délelőtt a VPOP és az APEH végzett együttes ellenőrzést a Józsefvárosi piacon, délután két órakor pedig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a földművelési minisztérium mezőgazdasági szakigazgatósági hivatala vesz részt együttes úgynevezett bemutató ellenőrzésen, a budapesti a Vörösmarty téren.
Wittich Tamás elmondta: az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a vállalkozásokat előre tájékoztassák az ellenőrzések céljáról és helyszínéről. Az idei ellenőrzésnél sem cél a szankció kivetése, viszont szigorú hatósági fellépésre kell számítani az egészséget, a biztonságot veszélyeztető súlyos esetekben és ismételt jogsértésnél.
A főigazgató hangsúlyozta, hogy alapvető cél a fogyasztók és a tisztességes kereskedők védelme. Az eddigi ellenőrzési akciók során még mindig sok szabálytalansággal találkoztak, például az akciósként hirdetett ár nem egyezik a pénztárnál felszámítottal.
A hatóságok az ellenőrzéskor a biztonságot kiemelten figyelik, az akció során középpontba helyezik a szezonális termékek vizsgálatát.
A fogyasztóvédelmi hatóság laboratóriumában folyó vizsgálatokról szólva Wittich Tamás elmondta, hogy a karácsonyi fényfűzéreknél veszélyes termékeket találtak, és nem csökken a gyermekeket veszélyeztető termékek aránya sem - ezeket a termékeket kivonják a forgalomból.
Wittich Tamás közölte, hogy az ellenőrzések során alapvetően a szezonális termékeket árusító helyekre és a nagy forgalmú helyekre, kitelepült piacokra koncentrálnak.
MTI